Nem játék! 2.

II.

Eseménydús napok

Az idő gyorsan telik a virtuális valóságban is, nemcsak a miénkben. Persze a VR térben minden Real Time volt, a nappalok és éjszakák pontosan ugyanúgy követték egymást, mint a külvilágban. Az első hét hamar elrepült, és a technikai stáb hamar nyugtázhatta, hogy Azmuth városa jó kiinduló pont lesz a játéknak, legalább is egyelőre, míg egymás után nyíltak meg az új területek az erdőben. Arma az első kalandja óta gyűjtött maga mellé még pár csapattársat, és barátot, akikkel jól megértették, és állandóan segítették egymást. Egyikük Ork mágus volt, a másik egy ember papnő, mellettük még két kardforgató, mindkettő Elf, és még egy vadász. Már csak pár nap volt hátra, mikor a csapat újra összegyűlt a fogadóhoz tartozó kocsmában, hogy megvitassák a továbbiakat.

- Na jó, ideje, hogy elkezdjünk a boss kihívásán gondolkodni.

- Elégnek épp elegen vagyunk, de még nem tudjuk, hogy pontosan milyen erős is.

Tarfu, az Ork nem a tipikus tagja volt fajtájának, hanem kicsit csontosabb, a nyakában koponyákból álló nyaklánc a hátán vérrel festett köpeny, mellette, a falnak támasztva, egy ébenfából készült pálca, aminek a fején egy hosszú szarvakkal díszített koponya szolgált díszítésül.

- Szerintem annyira nem lehet erős... Mármint, ha belegondoltok, az erdőlakó szörnyek is verhetőek.

Tylin, a papnő saját maga bevallotta, hogy még csak 13 éves, ettől függetlenül egy feltűnő szépségű, ébenfekete hajú, mélykék szemű, 25 év körüli fiatal nő alakjában jelent meg. Hófehér talárt viselt aranyrojtokkal, mellette pihent a hosszú, görbe pásztorbotja, amit végig apró ékkövek díszítettek.

- Azt se feledd el, hogy a Boss mindig sokszorta erősebb, mint a környező szörnyek, ha más nem, legalább is sokkal több HP-ja van.

Az elf kardforgatók ikertestvérek voltak, egy fiú és egy lány, 15-16 évesek, és ez a játékbeli megjelenésükön is meglátszott. Mindketten kékhajú, vörös szemű, hosszú, hegyes fülű, arányaiban emberre hasonlító elfek voltak, a fiú, Tereis, a lány pedig Phandoa névre hallgatott, mindketten könnyű sodrony inget, vasalt csizmát és egy könnyű sisakot viseltek, a kardjuk rövid, de szélespengéjű, és igen erős. Bár saját bevallásuk szerint nem szerettek egyformán öltözködni, a szűkös lehetőségek mellett kénytelenek voltak beérni azzal, ami van.

- Én arra számítok, hogy ez a Medvekirály kb. 20. Szintű lesz, és nagyjából 5-8000 HP.

Liyara ezen megállapítását alátámasztotta, hogy a maga 31 évével ő volt a társaság legidősebb és legtapasztaltabb tagja. Mióta 15. Szintű lett, ezzel második legerősebb a csapatban, a szava sokat jelentett a többiek számára. Zöld bőrmellényt viselt, alatta egy könnyű fehér trikót, amiből jól kilátszottak az előnyös adottságai, amiket saját bevallása szerint nem tupírozott fel. A testhez simuló fehér bőrnadrág és a majdnem térdig érő csizma igazán divatos és hozzá illő viselet volt, és könnyen mozgott is bennük, ami kimondott előny volt a karakterosztályához. Osztályában társa Laux, 18 éves férfi, aki ugyanígy is nézett ki, fekete vászonruhákat viselt, amik fölé bőrvértet és szegecses lábszárvédőket húzott. Mindketten a majdnem embernyi hosszúságú Visszacsapó íjjal dolgoztak, bár Laux csak 12. Szintű volt.

- Arma? Valami elképzelés?

Arma elmélyült a gondolataiban, de ez a kérdés felriasztotta végre.

- Én azt mondom, hogy ennyien bőven elegen vagyunk, hogy lerendezzük ezt.

Az ikrekhez hasonlóan ő is sodronyinget viselt, vasalt csizmát, és acél lábszárvédőket, a hátára terebélyes köpenyt terített, ami alól a nemrég dropként szerzett kétkezes kardja, az Ogre Ölő markolata kandikált ki. A játék kezdete óta eltelt időben ő fejlődött a legtöbbet, és épp a 19. Szint küszöbén volt.

- Ha ez sikerül, akkor 1500 tapasztalat és 1000 arany üti mindenki markát. Könnyű semmiképpen sem lesz.

- Neked még lenne egyedül némi esélyed, nem, főnök?

Úgy működött ez a csapat, mint egy klán, és természetes módon Armát, mint a legerősebbet választották meg vezérré. Arma persze némileg ráncolta a homlokát, főleg azon töprengve, hogy akarnak-e azonnal nekirontani egy bossnak, amiről egyelőre senki sem tud semmit, mivel ők lennének az elsők, akik meg merik próbálni.

- Kinek mennyi kell a szintlépéshez?

- 140 xp, és 14, mindkettőnknek.

- 300 a 15-höz.

- 2200 a 16-hoz.

- 50 a 15-höz.

- Dettó a 13-hoz.

Annát kivéve a teljes társaság közel állt a fejlődéshez, úgyhogy egy terv már meg is fogant a vezér fejében.

- Akkor csináljuk ezt: miközben egy nagyobb kerülővel a Sötét Bozótosba tartunk, addig kicsit befarmolunk az útba eső szörnyekből.

- Jó!

A banda szétszéledt, hogy a maguk módján készüljenek a másnapra.

Eközben a valóságban épp egy rendszer ellenőrzés futott. Két mérnök is végigfutott a hiba jelentéseken, de néhány kapcsolati ingadozáson kívül minden rendben volt.

- Úgy látom, minden rendben.

- Igen... Akkor holnap mehet az újabb frissítés.

- Mit gondolsz, mit szólnak majd a vulkanikus zónához?

- Nem tudom, de az előzetes vázlatok alapján nem lesz rossz.

- Hja... Bár mi is odabent ülnénk...

Egy hiba üzenet pattant fel egy pillanatra a konzol képernyőn, de szinte azonnal el is tűnt.

- Ez mi volt?

- Nem tudom... Keresd vissza az archívumban!

Pár kattintás, és a hiba üzenetek archívuma megnyílt, de a legutolsó majdnem három napos volt.

- Ez fura...

- Az... Talán csak nálunk volt valami hiba.

- Ja, de akkor miért tűnt el? Ezt jelentenünk kellene, nem?

- Nyoma nincs sehol, tehát olyan lenne, mintha vaklármáznánk.

A két technikus tanácstalanul töprengett egy darabig, végül arra jutottak, hogy inkább annyiban hagyják.

Eközben a virtuális világban Arma egy jóleső szunyókálás után ébredt fel, de valami nem volt rendben. Minden elmosódottnak tűnt, de nem képhiba miatt, hanem eltorzultak a tárgyak fizikai valójukban.

- Mi a jó... ?

Egy pillanat, és helyreállt a kép, és végre felkelhetett.

- Mi az isten volt ez? Már megint a szerver szórakozna?

Egy kis ideig várt, de nem történt semmi, a madarak megint csiripeltek, és ahogy a szerver időre nézett, majdnem dél volt.

- Remek, még a végén elkések!

A többiek persze már várták, mind alaposan felkészülve mindennel a kalandhoz. A hátizsákokba került bőven gyógy-, és mana ital, volt bőven élelem, ami a játékba integrált stamina, vagyis az állóképesség csökkenése esetén jött jól, és persze mind megjavíttatták előző este a fegyvereiket.

- Indulhatunk?

- Felvetted már a küldetést?

- Fel, mindannyiunk nevében.

- Akkor ne várjunk tovább! Nyomás!

Elindultak hát, ki a város biztonságából, előre a vadonba, ami egyre tágasabb területen terpeszkedett előttük. A farkas falka meghátrált előlük, és csak a két vadász lőtt ki egy-egy nyilat, amik persze gyilkosan pontosan találtak. Már rég nem voltak ellenfelek ezek a szerencsétlen szörnyek. Jókora kerülőjük során a többi szörnyféléből, koboldokból, óriáspókokból, csontvázakból, erdei vadakból és Drow harcosokból is felprédáltak szép számban, ezzel is segítve az épp fejlődőfélben lévő csapattagokat. Estig meneteltek, míg el nem értek a Sötét Bozótos határára. Itt volt egy átmeneti biztonsági zóna, kis fakunyhókkal, tábortűzzel, és sok, barátságos NPC-vel. Volt olyan is, amelyiknél leadhatták a küldetést, hogy erre se kelljen várni a városba való visszatérésig.

- Kivagyok, mint a csacsi...

Tarfu fújt egy nagyot vacsora közben, miközben épp a lehetséges stratégiájukról tárgyaltak.

- Szerintem kibírtuk volna enélkül az extra kör nélkül is.

- Szerintem pedig jól jött, mert sikeresen fejlődtetek.

- Ez tény, de...

Liyara intett csendet, mert Armának mondanivalója volt.

- Figyeljetek! Holnap reggel, amint mindenki felkel, elindulunk befelé. Jó lenne még az előtt letudni ezt, mielőtt megnyitják a vulkáni zónát.

- Egyet értek!

Mind egyértelműen bólogattak.

- Jó, akkor mondom az ötletemet! Az ikrek lesznek a tartalékunk. Tarfu kezdi egy tűzesővel, majd a két vadászunk fedez, amíg én betámadom.

- Jó, megint sikerült partvonalra kerüljünk...

Az ikrek, bár általában egymás ellen beszéltek, most nagy összhangot mutattak.

- Mint mondtam, ti lesztek a tartalékok. Liyara figyel, ha bármi gáz van, azonnal jelez nektek.

- Oké!

Liyara kifejlesztette ugyanis a Sólyomszem képességet, ami képessé tette a legnagyobb zűrzavarban is tisztán látni, akár lassított felvételben is, ezzel segítve a pontos célzásban, és a tájékozódásban.

A kunyhók kétszemélyesek voltak, és a két vezér amolyan kivételezésként, együtt aludt, amiért a többiek gyakran tréfát is űztek velük. Arma már aludt volna, de Liyara felébresztette.

- Ez lesz az első Boss Fightunk. Te nem izgulsz?

- De, marhára.

Liyara nem értette, hogy lehet kedves barátja és bajtársa ennyire flegma ezzel kapcsolatban. Az első napon, mikor találkoztak, még épp olyan volt, mint a korabéliek, forrófejű és meggondolatlan, egyedül rontott neki egy farkasfalkának... De mióta összeverődtek egy csapattá azzal a pár másik játékossal, sokkal felelősségteljesebb és megfontoltabb lett. Mindig kimérten és határozottan mondta meg a tutit, mindig a stratégiailag legfontosabb helyzetekben maradt a legnyugodtabb, és mindig képes volt előrelátóan tervezni. Talán egy őstehetség volt ebben, talán csak átérezte a rá háruló felelősséget, Liyara nem tudhatta, de örült, hogy mégsem hagyta ott a csapatot, mikor az első hét végén egy nagyobb társulat hívta maguk közé.

- Akartál amúgy valamit?

Liyara csak ekkor fogta fel, hogy belekezdett valamibe, de nem fejezte be, és csak halkan hümmögött, miközben a fejét rázta.

- Akkor jó éjt!

Persze a csapat többi tagja sem volt csupán néma levente. Tarfu, mint mágus igen fontos támogató szerepet töltött be a csapatban, és Tylinnel együtt gyakran tettek jó szolgálatot, nemcsak saját, hanem más csapatoknak is a bajban. Teris és Phandoa gyakran panaszkodtak ugyan, hogy háttérbe szorítják őket, mégis, ha harcba kellett avatkozniuk, minden alkalommal bizonyították, mennyire jól megértik egymást, és mennyire jó dolog az, ha valakinek van egy testvére, akinek ennyire egy rugóra jár az agya az övével. Laux ugyan általában nem sokat beszélt, mégis úgy ismerték, mint akinek elsőként az igazság érzete parancsolt és csak utána a józan esze. Sokszor volt ő a békítő csapaton belül a perlekedők között. Tarfu svéd, Laux francia, Tylin német, Teris és Phandoa pedig olasz nemzetiségű volt, így elég válogatott társaságot alkottak, de az összetartásukról sokan vehettek volna példát.

Másnap reggel aztán, egy kis jól megérdemelt pihenés után, Arma vezetésével behatoltak végre a bozótosba, aminek nem ok nélkül volt sötét a neve. Az árnyak minden pillanatban meg-megmozdultak, a levelek, amiket persze csak a szellő fújt meg néha, pedig ijesztően zizzentek meg minden alkalommal. A lányok, persze Liyara kivételével időről időre összerezzentek és riadtan sandítottak körbe, miközben Arma a legnagyobb nyugalommal vezette őket előre.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem a hideg kiráz ettől a helytől.

- Dettó... De azért izgalmas is.

- Az, de nem ilyen helyeken szoktak horror filmek is játszódni?

- Ugyan hagyd már magad, Phan!

A beszélgetés is segített kicsit oldani a félhomályban a feszültséget, és ahogy közeledtek a küldetés leírásában megadott koordináták felé, úgy lassan kezdett el is csöndesedni minden, mintegy előre jelezve, hogy itt valami nagyszabású következik.

- Készüljetek! Már csak pár méter, és elérjük a Boss területét.

Arma széthajtott egy nagyobb bokrot, és előre engedte a többieket, majd amint maga is átlépett a résen, újra visszaállt az élre. Egy nagyjából kör alakú tisztásra jutottak, aminek a talaja teljesen csupasz volt és sima, mint egy aréna.

- Ez lesz az...

A tisztás másik végén egy üreg tátongott, akkora, hogy két ekhós szekér megrakodva is átment volna rajta, és a határozott morgás és döngő léptek zaja egyértelműen arra utalt, hogy bármi is lakja, most előjön.

- Kész vagytok?

- Igen!

A döngő léptek egyre hangosabbak és közelebbiek lettek, míg végül egy lumineszkáló rémalak bukkant fel az üreg szájában. Egy hatalmas medve volt, akkora, hogy még négy lábon is magasabb volt Tarfunál, aki messze a legmagasabb volt a csapatban. A szőre bíboros színűen foszforeszkált a sötétben, a fején egy széles, három szögletű csíkban pedig arany színű volt, mintha egyfajta koronát alkotna.

- Ejha...

A felirat árulkodó volt: Medvekirály, Lv 18, 8500hp. Ez körülbelül meg is egyezett azzal, amire számítottak, az életcsíkja pedig zöld volt, vagyis három csíkkal is bírt, ellentétben a többi szörnnyel, akik között a legerősebbé is narancssárga volt, a leggyengébbé pedig vörös.

- Szép kis csatának nézünk elébe, de már nincs visszaút! Tarfu!

- Skill, Rain of Fire!

A tűzesőt szó szerint kellett érteni. Mivel az erdő elpusztíthatatlan tárgyak összessége volt, így azokra nem hatott, de a szinte megnyíló égből aláhulló lángnyelvek épp telibe találták a hatalmas állatot, nagyjából egy bő nyolcadot kivéve az életerejéből.

- Ez gáz... Egyelőre ez a legerősebb varázslatom...

- Semmi vész, ezzel is kivettél majdnem 400-at az életéből, így tovább! Liyara, Laux!

Repültek is a nyilak, zúgva hasítva a levegőt, és épp a közben két lábra emelkedett állat mellkasát találták el, minimális sebzést okozva. A medve csak megrázta magát, és a nyilak lehullottak.

- Most én jövök!

Egy gyors és erőteljes vágás felfelé, és az óriási állat üvöltve tántorodott hátra. Az Ogre Ölő egy 17. Szintű, igen erős és nehéz fegyver volt. Egy erősebb ütés, ha betalált, igen komoly károkat tudott okozni, ami most is majdnem az első életcsík maradékának negyedét jelentette.

- Scorching Arrows!

- Freezing Arrows!

- Blinding Flash!

Bár Tylin gyógyító volt, képes volt még támogató varázslatokra is, ami most jól jött, egy pillanatra elvakítva az állatot, ezzel is segítve a két vadász képpességeit, majd egy újabb tűzeső és egy nagy lendítés a nagy karddal, és a Medvekirály első életcsíkja el is fogyott.

- Figyeljetek, mert szerintem változtatni fog a harcmodorán!

Nem is volt idő erre figyelmeztetni a többieket, a hatalmas állat visszaereszkedett négy lábra, és egyenesen nekik rontott. Arma ügyesen elkerülte a találkozást, bár így is vesztett 80 hp-t mikor a roham hátszele elsodorta. A két vadász egy fára kapaszkodott fel, aminek a tövében a majd ötméteres állat megállt, és elkezdte vadul rázni, emezek meg alig győztek kapaszkodni.

- Ez már majdnem túl realisztikus...

- Jól jönne egy kis segítség!

Egy villámcsapás hirtelen megrémítette az állatot, amit Tarfu eresztett meg felé, de meglendítette a hatalmas mancsát, amivel egész egyszerűen derékban kettétörte a fát, a két fent rejtőzködő játékos pedig nagyot nyekkent a földön.

- Megállj te dög!

Arma hirtelen az állat hátára ugrott, és gyakorlatilag egy vadló módjára próbálta megülni, ezzel időt nyerve a társainak, hogy kimenekülhessenek a veszélyes helyzetből. Tylin már ott is termett, hogy gyógyítsa őket, Arma pedig minden erejével azon volt, hogy a foszforeszkáló medveszőrbe kapaszkodva megmaradjon a hatalmas bestia hátán, és közben értékelhető sebzéseket vigyen be.

- Maradj már veszteg, hallod!?

A hatalmas állat olyan volt, mint egy vadló, össze-vissza kapálózott, mindent megtett, hogy megszabaduljon a fölösleges terhétől, és Arma hamar rá is jött, miért.

- A púp! A púp a hátán a gyenge pontja!

És különösebb teketóriázás nélkül bele is döfte az érzékeny részbe a kardját, amire emez felüvöltött, és végre úgy meg tudta rázni magát, hogy Arma lependerült a földre, és épp csak sikerült elugrania a meglendülő bal mancs elől, de már csapódtak is be az újabb találatok minden oldalról, és a hatalmas medve megingott, miközben a kritikus találatok egész sora nyomán kis híján a teljes második életcsík elfogyott.

- Itt a vége a második körnek!

Egy suhintás az Ogreölővel, és a hatalmas mancs, ami az imént majdnem elkapta, lehullott a földre, és látványosan spriccelt a pixelesített vér.

- Whoa... Ez de durva!

- Szóval erre gondoltak az újszerű látványvilág alatt?

A látvány durva volt, még úgy is, hogy a kiskorúak kedvéért kicenzúrázták a legdurvább részét. Pillanatokon belül el is fogyott a második életcsík, és azt vették észre, hogy lassanként egyre fogy.

- Damage Overtime... Ez segít.

A Medvekirály megint két lábra emelkedett, de már közel sem volt olyan veszélyes, bár vadul hadonászott, de egy pár igen közeli helyzetet kivéve nem volt veszélyes. Phandoa és Theris csak csalódottan szemlélték a dolgokat, és a fiú kicsit csalódottan fújt egyet.

- Megint semmi dolgunk... Ez uncsi!

Mintha csak meghallotta volna, holott ő állt tőlük a legmesszebb, Arma Liyara felé fordult, és biccentett. Ez volt a jel, és Liyara azonnal fennhangon, nagy lendülettel integetve jelzett a két unatkozó felé.

- Ti jöttök! Nyomás!

Erre mindkettejük arca felderült, ledobták a pajzsaikat, és kezükkel a kardjaik markolatán rontottak előre. Közben záporoztak a nyilak és a tűzeső a kolosszális medvére, az életcsíkja pedig szép lassan apadt, az ikrek egyszerre rántottak kardot, majd:

- Skill: Twin Blade Buster!

A támadásuk pontosan keresztezte egymást, épp középen telibe találva a célpontot, újabb, nagyon durva életfogyatkozást okozva, látványos fényjáték kíséretében, majd Arma emelkedett a levegőbe, hogy bevigye a kegyelemdöfést.

- Skill: Earthquaking Slash!

A kard hegye a földbe csapódott, egy jókora repedést okozva, ami végigfutott a tisztáson, majd hirtelen felrántotta a pengét, közben egy hosszú fénycsíkot húzva felfelé, ami szabályosan félbemetszette a Medvekirályt, nem kis földrengés kíséretében.

- Na... ?

- Na!

A hatalmas test megingott, próbált mozdulni, de csak megremegett, és nagy ívben elvágódott, az életcsíkja maradéka teljesen kiszáradt, a test pedig bittöredékekre hullott, aminek a végén mindenki láthatta az ismerős "Congratulations!" feliratot, és az előttük felpattanó kis ablakot a megszerzett jutalmukról.

- Huhú, 1500 xp! Ez az!

Arma is jókedvűen nyugtázta, hogy sikerrel jártak, sőt sikerült két ritka dropot is szerezniük.

- Ki kéri a dropot?

Mindenki a másikra nézett. Az egyik a Medvekarom Tör volt, ami első sorban a tolvajoknak volt hasznos fegyver, a másik viszont egy kardforgatóknak készült teljes felszerelés volt, amiből csak a fegyver hiányzott. Végül Tarfu emelte fel a kezét hogy szót kapjon.

- Van egy Tolvaj osztályú barátom, aki biztos örül majd a Medvekarmoknak.

- Helyes, de mi legyen a másikkal?

Teris és Phandoa megcsóválták a fejüket, pedig ez nekik is jó lett volna, de mintha a testvéri összetartozás beszélne belőlük, egyikük sem volt hajlandó elfogadni.

- Miért nem? Valószínűleg nem sokan fogják megszerezni, még ha újra is éled majd holnap reggel ez a jószág. Biztos vannak még más dropjai is, de ezek most csak a mieink.

- Szerintem meg a felszerelés azt illeti meg, aki az utolsó csapást bevitte. Amúgy is 19-es, az meg te leszel nem is olyan soká, főnököm.

Laux megálapítására mindenki egyöntetűen bólogatott, így Arma végre hajlandó volt elfogadni ezt az ajándékot a barátaitól. Miután kiértek a bozótosból, Arma leadta a küldetést, és amikor ez megtörtént, egész testében zölden ragyogni kezdett egy pillanatig, majd egy kisebb lökéshullám, és újra lenyugodott körülötte minden.

- Ez az! 19. Szint!

- Gratula!

- Na, lássuk az új göncödet!

Arma bólintott, balról jobbra húzott egy vonalat az ujjaival a levegőben, ami megnyitotta az eszköztárát, két kattintás, és az eddigi lovagpáncél helyett egy sokkal könnyedebb ruházat materializálódott a testén. Fekete egy egyszerű szövetnadrág fölött bőr lábszárvédők acélszegecsekkel, fekete vasalt csizma, egy könnyű mellvért, amit szintén acélszegecsek díszítettek, egy ezüst és szürke csíkos fekete dzseki, aminek a vállait és az alkarját fényes acéllemezből készült protectorok egészítették ki, és acél bütykű bőrkesztyűk jártak hozzá.

- Hááát... Ez elég gyengének tűnik az előzőhöz képest....

Arma megillegette magát az új felszerelésében, és némi hümmögés után mosolyogva megjegyezte.

- Egész kényelmes... Sokkal jobb, mint a másik volt.

Kicsit bemozgott, ugrált egy darabig majd mosolyogva folytatta.

- Sokkal könnyebb mozogni benne, mint azokban az órmótlan vasvértekhez képest.

- És jól is áll.

- Ja, de szerintem egy tolvajhoz, vagy vadászhoz jobban illik.

Tarfunak valahol igaza is volt, és Arma kétszer is ellenőrizte a biztonság kedvéért, de a leírásban csak a kardforgató szerepelt. Ami elkapta a figyelmét, az a stat bónuszok alatti kis felirat volt.

- Scales up to 30, 3 slots...

- Az mit jelent?

Arma a régi vágású játékokból ismerte ezt a két kifejezés. A scales to xy annyit tett, hogy a viselőjével együtt fejlődött az adott szintig, minden szinten emelkedő bónuszokkal. A slot pedig annyit tett, hogy egy bizonyos tárgy, általában valamilyen ritka kristály, vagy fém, vagy egyéb nyersanyag beolvasztásával emelhető volt a fenti Scale, vagyis korlát. Miután elmagyarázta ezt a többieknek, azok csak füttyentettek egyet, vagy meregették a szemeiket, az ikrek pedig kezdték sajnálni, hogy nem fogadta el egyikük sem.

- Nem tudtam, hogy ilyen tárgyak is lesznek a játékban.

- Szerintem csak véletlenül került bele, és csak később akarták beletenni, mikor már nyílt lesz a játék.

- Az lehet... De akkor elmondhatod, te vagy a világ legnagyobb mázlistája.

Liyara dicséretére Arma alaposan elvörösödött, a többiek meg jót vihogtak. Végül Laux szólalt meg kicsit hezitálva.

- Nem tudom, ismeri-e bármelyikőtök azt a regénysorozatot... Mi is volt a címe... Sword of...

- Sword of Aegis?

- Az-az! Volt benne egy szereplő, aki pont ugyanígy öltözködött, mint most te, főnök.

- Szerintem Asmaelre gondol...

- Ja, a Fekete Lovagra...

A Sword of Aegis egy Fantasy regénysorozat volt, ami pár éve futott ki. A történet lényege annyi volt, hogy egy napon Tokyo kellős közepén egy dimenziók közötti rés nyílt, amin egy szabályos hadsereg özönlött a világunkba, mindent porig rombolt, és mire a JSDF beavatkozott, rengeteg áldozatot, és foglyot szedtek, majd ahogy jöttek, rabolva és fosztogatva vissza is vonultak a résen keresztül, ami be is zárult mögöttük. A főszereplő ekkor még gyerek volt, és a fogvatartói a saját világukban eladták rabszolgának. Évekkel később az akkor 15 éves Yusuke találkozott a fent említett Asmaellel, aki megvásárolta akkori gazdájától, és fegyver hordozójává tette meg. Asmael amolyan vándor kalandor volt, aki azzal szórakozott, hogy messze földön híres kardforgató tudását fitogtatva a legkülönbözőbb fantázialényekkel küzdött meg. Azonban egy alkalommal pórul járt, és csak Yusukének köszönhette, hogy megmenekült, aki magát nem féltve magához vette a gazdája kardját, és nekirontott a T'mrso nevű sárkánynak, ami azonban felfalta. Persze az elbizakodott lény egészben nyelte le, és a bátor fiú belülről ölte meg azzal, hogy szíven szúrta, majd kivágta magát a hasából. Asmael ezek után egy részt hálából, másrészt némi nyomás hatására felszabadította a fiút, és elkezdte tanítani. A regények végül is Yusuke kalandjait követték, aki évekkel később, akkor már férfivá érve Thriedre változtatta a nevét, és beállt Treinaes király seregébe, hogy a világot fenyegető démonok légiói elleni harcban részt vehessen.

- Asmael a harmadik kötet végén az életét adja, hogy a főhős megszerezhesse Aegis kardját, amivel legyőzheti Darharduokot, a démonkirályt.

- Igen... Szegény! Szerintem ő volt a legjobb karakter.

 Az Aegis könyveket 48 nyelvre fordították le, és az eladásai túlszárnyalták sok, a 21. Század elején kiadott, hasonló témájú regény hasonló statisztikáit. Nem csoda, ha mind ismerték.

- Nos... Úgy vélem, hogy ezt meg kell ünnepelnünk!

Aznap este csapra verettek egy hordóval a legjobb, a sörhöz hasonlító állagú és ízű itókából, ami csak akadt a vidéken, és hajnalig ünnepeltek. Ők voltak az elsők, akik ki mertek állni egy boss ellen, és győztek is, méghozzá épp az új zóna, és a PvP aréna megnyitása előtti napon.

Miközben a játékosok éjszakai pihenőn voltak, a valós világban épp folyt a frissítés feltöltése az aktív szerverekre. A két ott ülő technikus oda sem figyelt, csak verte a blattot, miközben a képernyőn látszólag zavartalanul folyt a munka. Ilyenkor éjszakánként a szerverek, mert egyszerre több is üzemelt, mintegy átjáróházként, hogy biztosítsák a játékosok nyugodt játékát, és amiből semmit sem vehettek észre, hisz így is mind egy területen tartózkodtak.

- Szerinted mit szólnak majd a vulkán fölé épített arénához?

- Minden játékban kitalálnak valami marhaságot, amivel feldobják a PvP látványát. Szerintem élvezni fogják, hogy a forró láva és hamu eső közepette vívják majd meg a kis belső csatáikat.

- Na igen... De az is biztos, hogy a közelébe nem mennék a valóságban.

Egyikük épp ekkor nyert, és kezdhették elölről ezt a furcsa játékot, akit a köznyelv csak Battle Pokerként ismert.

- Persze a játékba bemennél szórakozni, mi?

- Még szép... Stírolnia csajokat, bunyózni a szörnyekkel... Jó móka lenne. A publikus debütnél ráadásul tengerparti zónával nyitnak majd. Tuti ki fogom próbálni.

- Ja, az már érdekesebb lesz.

Nem is gondoltak bele, hogy a feltöltés szokatlanul sokáig tart, ráadásul egy özön hibaüzenet pattant fel, majd mind egyszerre tűnt el, látszólag feltűnés nélkül. A játékosok ebből kit sem éreztek, hisz a szerver karbantartás alatt ők a szó szoros értelmében aludtak, és ha másnap magukhoz tértek, mind egy biztonságos helyen voltak.

Másnap reggel Armát és társait már rendszerüzenet várta, ami szerint megnyílt az Urasus vulkán és a lábánál fekvő Ureit városa, valamint megnyílt a várva várt PvP aréna, és elérhetővé vált a közös üzenőfal is, amin már lehetett is ellenfeleket keresni.

- Szép ez a város.

Csak ennyi volt Teries megjegyzése, mikor átlépték a város kapuját. Mindenfelé vulkáni kövekből épült, takaros házak, macskaköves utak, kevés növény, de annál szebb díszítő elemek. Átriumos házak, esővíz elvezető csatornának látszó szerkezetek a földben, amikben azonban víz helyett mélyvörösen izzó láva folyt. A sugárutas elrendezésű város közepén egy szökőkút állt egy hatalmas téren, ahol most nagy piac volt, bár az árusok mind NPC-k voltak. Ezen a piacon a vulkáni témájú tárgyak, felszerelések, és egyéb csecsebecsék cseréltek gazdát PvP medálok ellenében, amiket természetesen az arénában aratott győzelmekért lehetett beszerezni.

- Van már hír erről a te Greg barátodról?

Arma a közösségi üzeneteket vizslatta, de megcsóválta a fejét, majd körülnézett kicsit mielőtt megjegyezte:

- Ilyen lehetett Pompeiji is.

- Az a római város, amit egy vulkán pusztított el?

- Aha, az... Eléggé az ókori Róma stílusát idézi minden.

- Hja, már csak a vízvezetékek és az amfiteátrum hiányzik.

- Hisz az is van... A vulkán gyomrában.

- Na jó, de hogy jutunk oda?

Válasz helyett egy pittyenés jelezte, hogy Arma üzenetet kapott.

- Mit ír?

Mind odacsörtettek, hogy elolvashassák az üzenetet, amiben csak ennyi állt, egy Gaine87 nevű játékostól: "Fordulj meg!". Mind egyszerre kezdtek fordulni, és akikkel szembetalálták magukat, egy részt mosolyt csalt az arcukra, más részt meglepte őket. Egyetlen lány, méghozzá egy fekete hajú, kék szemű elf lány és körülötte pontosan hét törpe fajhoz tartozó társa. Ami még tett a komikus látványhoz, hogy a lány avatarját Shirayukinak hívták, ami, egész pontosan a Shirayukihime, a Hófehérke japán megfelelője volt. A törpék elég vegyes társaság voltak, volt köztük a hagyományos osztályokból is, de volt két mérnök is, akik gőzhajtású fegyvereket forgattak. A legidősebbnek látszó, nálánál majdnem kétszer nagyobb dupla végű kardot forgató törpe vol Gaine87.

- Álljon elő az a bátor, aki ismeri Aang-wan-tan nevét, és aki párviadalra mert hívni!

- Én volnék az!

Arma előállt, és majdnem két fejjel magasabb volt ugyan ellenfelénél, mégis merően farkasszenet néztek, majd mindketten elnevették magukat.

- Skip, mikor utoljára láttalak, még fordítva volt ez az arány.

- Ez tény... Jó téged újra látni, Greg!

A többiek nem igen értették ezt az egésze, még akkor sem, ha Arma amúgy előzőleg elmagyarázta nekik, hogy kivel is van találkozójuk. Greg, ahogy nevezte, megfordult, és végigmutatott a társain.

- Nem ér kinevetni minket, de bemutatom Hófehérkét és a hat másik törpét.

- Azt ne mondd, hogy ez a Shirayuki még japán is hozzá!

- Pedig de!

Miután kölcsönösen megtörténtek a bemutatkozások, Arma jobban szemügyre vehette ellenfelét. A tagbaszakadt törpe, aki leendő PvP ellenfelének mondhatta magát, maga is kardforgató volt, méghozzá 18-as szintű, vagyis egy kicsivel előtte járt. Igen jó minőségű páncélt viselt, ami láthatóan nem Azmuth városában készült, ahogy a fegyvere sem. A szakálla, ami egy törpénél szinte kötelező, a hasát verdeste, hófehér volt, és két fonat is díszítette.

- Szép a felszerelésed, Greg. Honnan szedted?

- A páncél 25, Obsidius Haragja pedig 30 PvP medál volt.

- Várj, te már csatáztál is?

- Persze! Az egész város csatatér, de az arénában szokás stílusosan megoldani ezt, ahogy hallom, igen látványos tüzijáték közepette.

Miközben így beszélgettek, észre sem vették, de a társaik lemaradoztak mögöttük, mert mindnek akadt kihívója. A hegyre egy igen látványos, Lávafolyammal körülvett ösvény vezetett fel, ami váltakozó meredekségű volt, néha pedig lépcsőkbe váltott át.

- Na és te? Elég flancos ez a szerkó, ha engem kérdezel.

- Az első boss dropjai között volt. Elég ritka cucc lehet, mert ilyenhez még hasonló sincs a játékban.

- Az... Úgy is nézel ki benne, mint Kirito...

- A kicsoda?

- Ah... Te nem ismerheted, még kósza gondolat sem voltál, mikor a Sword Art Online című regénysorozat népszerű volt.

- Aha...

Tény volt, hogy erről tényleg nem is hallott még soha, de Armának jól is esett kicsit, hogy idős barátja is talált valamit, vagy valakit, amihez hasonlíthatja. Az ösvény vett egy éles kanyart jobbra, majd beértek egy kis alagútba, ahol eléggé fojtogató meleg támadt hirtelen, de amint megszokták a hőingást, és megörülhettek végre, hogy nem hullik rájuk folyton hamu.

- Elég szép sor van már.

- Ugyan, ez még semmi. Mikor elkezdődött, özönlöttek fel ide a népek. Persze biztos több volt a néző, mint, versenyző, de akkor is hosszú sor kígyózott fel.

- Na, majd sorra kerülünk.

Majd egy órát vártak, miközben több robbanás robaja is tarkította a háttérzajokat.

- Elég élénk ez a vulkán.

- Na igen, az a pár pukkanás csak gázrobbanás.

- Pukkanás? Inkább olyan, mint az ágyúlövés.

- Csak nem félsz?

Arma nevetett, de be kellett vallja magának, ez a fajta aréna nem volt épp bizalomkeltő. Mikor végre sorra kerültek, egy gépi hang jelentette be őket, majd ahogy befelé haladtak az aréna nagyjából 20*20 méteres küzdőtere felé, láthatták, ahogy szabályos lávaszökőkutak szöknek több tízméteres magasságba. Felfelé nézve még nagyon messze volt a kráter szája, mindenfelé füst gomolygott, és a forrongó vulkánban el sem maradhattak a kénes kitörések és a szállingózó hamu is alapfelszerelés volt.

- Elég ütős, nem?

- Még nem jártam ez előtt vulkánban... De látványos, ez nem kérdés.

Egy ponton egy hídon haladtak át, ami alatt ijesztően közel látszott a láva. Arma sziszegett egy kis ideig, majd mikor a küzdőtérre értek, már némileg nyugodtabban próbált csak a párbajra koncentrálni. A hangosbemondó persze közben ismertette a szabályokat.

- 3 perc, akinek a végén több életereje marad, vagy képes kiütni az ellenfelét, győz.

Ez nem volt bonyolult, és már mindketten elő is készültek. Skilleket itt nem használhattak, hogy mindenki egyenlő esélyekkel küzdhessenek, így csak azon múlt, melyikük tanulta meg jobban forgatni a fegyverét. Elindult egy kis visszaszámláló, majd a levegőben egy jókora holografikus felirat jelent meg, "Fight!" felszólítással.

- Rohaaam!

Greg meglódult előre, és az első csapása sikeresen megsebezte Arma bal combját, majd sújtott volna le a testére, de az Ogreölő pengéjében elhalt a lendület. Egy pár pillanatig némi belharc dúlt, majd egy rúgás és Arma támadhatott. Szikrákat hánytak a pengék, miközben a két fél újra és újra összecsapott, a közönség pedig tombolva élvezte a parázs összecsapást.

- El kell ismernem, ügyes vagy, kölyök!

- Te sem panaszkodhatsz, veterán!

Bár két éles vége is volt a fegyverének, Greg támadásai vagy a blokkban haltak el, vagy keresztbe vágták egymást.

- Lejárt az idő!

Ha erre a figyelmeztetésre nem is, de a kürtszóról, és a hirtelen kettejük közé álló erőtérről már biztos tudták, hogy leállhatnak.

- Hát... Ez döntetlen.

- Szerintem is. Mi lesz, folytatjuk, amíg dűlőre nem sikerül vinni?

- Nem tudom, még sosem remiztem senkivel.

Némi csend és nehézkes várakozás után aztán csak jött az eredményhirdetés.

- Megvan a győztesünk! Arma, aki most vívta első párbaját, szinte karcolásokkal úszta meg ezt a csatát!

- Mi?!

Arma az életcsíkjára nézett, ami még negyedig is alig ürült ki, ellentétben Greggel, akinek a fele alá ment. Greg csak a szakállával babrált, de nem értette.

- Pedig állítom, ugyanannyi Hp-nk van, és a statjaink is nyilván hasonlóak, akkor hogyan?

- Ezt én sem értem... Hacsak...

Armának eszébe jutottak a bónuszok, amik a felszerelése leírásában szerepeltek. +13 az erőre, ami emeli az alapsebzést és az életerőt is, +11 mozgékonyságra, ami nem csak a fegyverek forgatását segíti, hanem védekezés közben javítja a reflexek válaszidejét, valamint 15 szerencse, ami a kritikus sebzések gyakoriságát emeli. Miután ezt barátjával is megosztotta, Greg komolyan leesett állal bámult egy darabig majd megveregette Arma vállát.

- Fiacskám, te valami egészen különlegeset fogtál ki. Aztán nehogy rád is rád ragadjon a Fekete Kardforgató becenév!

- Mi? Miért?

- Majd egyszer elmesélem.

Persze ezek után Armának is volt bőven kihívója, és hála ennek, szerzett magának egy új köpenyt is ami meg megemelte az életcsíkját a bónuszoknak köszönhetően. Ehhez még jött a tetszetős királykék szín és az aranyos szegés stílusosabbá is tette a régi, elrongyolódott darabhoz képest.

- Valami fegyvert nem veszel?

- Áh, jó ez még egy darabig, aztán meg úgyis lesznek még új zónák, ha megnyitják a publikus tesztet, akkor majd ráérek erre gondolni.

- Ennek van értelme...

Aznap este aztán a két csapat, ahogy azt Greg előre eltervezte, nagy mulatságot csapott, ezzel is búcsúztatva a teszt utolsó napját, és várva, hogy éjfélkor mindenkit egyszerre léptessenek ki. A terv az volt, hogy a szervereket úgy is kipróbálják, hogy tömeges be és kijelentkezésekre hogy reagál, így csak várniuk kellett.

- Valami baj van főnök?

Arma már percek óta a saját kezelő konzolján babrált valamit, amin mindent megtalált, amit csak a rendszer közölni képes volt vele, kezdve a saját pulzusszámától, a pontos időig. Percekig néma csendben ült, és a szemöldöke szökött csak egyre feljebb, majd hirtelen elkezdett egyfajta aggodalom, és sötétség is játszadozni rajta.

- Mi a baj, Skip?

Liyara a becenevén szólította, és erre már felkapta a fejét végre.

- Mi?

- Miért bámulod folyton a rendszerkonzolt?

- Nektek nem tűnt fel?

- Mi?

- Már elmúlt éjfél, sőt, lassan fél 1.

- Hogyan?!

Mind előpattintották a konzoljaikat, és mint kiderült, teljesen igaz volt: a digitális óra 0:22-t mutatott.

- Talán nekünk kell kijelentkeznünk...

- Talán, de nézd csak, nem csak nekünk tűnt fel a dolog.

A város utcáin hirtelen nagy kavarodás támadt, az emberek többsége riadtan szaladgált körbe, és mindenhol ugyanazt a választ látszottak kapni. Laux is a konzolon matatott, és hirtelen felkiáltott.

- Nagy baj van!

- Mi? Mi a baj?

- Srácok, nincs kijelentkezés opció a konzolon!

Ahogy mind végignézték a menüt, mind ugyanerre jutottak, de Liyara, aki mindig próbált optimista lenni, kicsit higgadtabban megjegyezte.

- A helye megvan, tehát biztos az együttes kijelentkezés miatt nincs még benne.

- Igen, lehe...

Tereis nem tudta befejezni a mondatot, mert hirtelen elkezdett szédelegni, és szabályosan elterült a földön.

- Mi van vele...

Tarfu is kezdett szédülni, és az egész világ forgott vele. A fejéhez kapta a kezét, de nem csak ő, hanem a többiek is. Arma pontosan ismerte ezt az érzést. Olyan volt, mint mikor az első nap ő is és Liyara is összeestek és percekig tehetetlenek voltak, de hirtelenjében valami még furcsább történt. A földön fekvő fiú teste hirtelen ragyogni kezdett, majd egy boszorkány kör formálódott körülötte és mire észbe kaptak, felszívódott.

- Mi vo...

A testvére volt a következő, majd Tarfu, aki félig ájultan lógott a székéről, majd a többiek szépen sorban.

- Mi folyik itt?!

Gregnek csak ezt volt ideje végigmondani, és már el is tűnt. Arma zúgó fejjel kelt fel a székéről, és ahogy kinézett a kocsma ablakán, ahol eddig mulattak, a csillagok helyett egy sötét örvényt látott az égen, a közepén egy hatalmas szemmel. Az emberek az utcán is tűntek el sorban, és a nyomukban a város, a vulkán, minden lassan adat töredékekre bomlott és az örvény magába szippantotta.

- Ski... P...

Liyara nyújtotta kétségbeesetten a kezét Arma felé, és emez igyekezett volna segítségére sietni, de egy villanásban már el is tűnt.

- Mi ez... ?

Lassanként összezsugorodott a világ körülötte, miközben minden az örvény martalékává vált, ő pedig csak a hatalmas szem izzó pupillájába bámulhatott, miközben ő maga is lassan az örvény közepe felé repült, és csak egy hátborzongató suttogást hallott, majd egy hatalmas robbanásszerű robaj, amilyet a vulkánban is hallott, vagy még annál is durvább, és a következő pillanatban újra szilárd talajon találta magát. Mikor kinyitotta az eddig lehunyva tartott szemeit, a látvány, ami elé tárult, szinte az eszét vette. Egy lángoló város kellős közepén állt, amit emberek helyett járkáló, páncélos csontvázak töltöttek meg.

- Mi... A...

De nem ő volt az egyetlen, rajta kívül több százan már az életükért küzdöttek szinte. Megdöbbenni sem volt azonban ideje, mert egy üzenet pattant fel előtte, benne pedig ez állt:

"Isten hozott az új otthonodban, ahonnan nincs menekvés!

Isten hozott a Nightmares of Chaosban!"

A körülötte lángoló tüzek perzseltek, a csontvázak közeledtek, körülötte többen is elestek, és adat töredékekre hullottak, majd egy pillanattal később egy újabb csontváz vette át a helyüket, holott újra kellett volna élednie. A félelem és a pusztulás szaga terjengett a füsttel együtt a levegőben, és Arma azt sem tudta, hogy el merheti-e képzelni, amit épp átél. Az álomvilágból egy rémálom kellős közepébe csöppent, és a csörgő csontú élőholtak közeledtek.