2016. január 18., hétfő

Nem játék! 5.

V.

Az ostrom

Hajnalhasadás... Egy alig néhány perces, néma átmenet az éjszaka és a reggel között, mikor a nap szép lassan áttör a láthatár alól az égre, és vörös fényével az első dolog, ami megtöri az éjszaka sötét, kékesfeketés, csillagokkal bőven tarkított hegemóniáját. Ilyenkor a legideálisabb támadni, mikor az őrség épp váltakozik az éjszakai és a nappali műszak között, és erre apelláltak a városon kívül ragadtak is. A várost körülölelő, több méteres mélységű vizesárok akárkinek a vesztét okozhatta, aki nem tud, vagy csak gyenge úszó, így csak a legmerészebbek merhettek vállalkozni rá. Hajnali fél hat lehetett, mikor egy fatörzs szerűség indult meg az északkeleti faltól nagyjából kétszáz méternyire lévő pártról. Első ránézésre csak egy fadarab volt, de valami nyílegyenesen irányította a fal alatti keskeny földsáv felé, ami a legközelebb esett, így a legelérhetőbb is volt mind közül. A fadarab csak úszott, de ahogy egy pillanatra megállt, egy fekete folt bukkant elő a víz alól, ami nem volt más, mint egy fej, egy fekete csuklyásé, aki rendkívül óvatosan körbesandított majd kiemelte a karját a víz alól, és intett a part felé. Raven volt az, ez pedig jel volt a többieknek, akik most vagy húszan bukkantak elő a fedezékükből, egy deszkát, vagy bármilyen könnyen úszó alkalmatosságot cipeltek magukkal, rajta a fegyvereikkel, majd mind bemerültek a vízbe, és elkezdtek tempózni. Raven közben partot ért, egy kötélhágcsót vett a vállára az íja mellé, és elkezdett felfelé mászni a falon, minden apró be és kiugró részt óvatosan kihasználva, hogy mindig legyen kapaszkodója, óvatosan kitapogatva a jó kapaszkodókat, lassan, de biztosan elérve a 15 méteres fal tetejét. Mikor felért, óvatosan körbekémlelt, majd egy erős zászlórúdhoz kötözte a kötél végét, hogy ledobja a többieknek, ilyen módon segítve a feljutásukat. A tolvaj karakterosztály első sorban ügyességre, fürgeségre és állóképességre alapozott, ellentétben a majdnem csak fizikai erőre hagyatkozó kardforgatóval például, így Ravennek mindez még különösebb nehézséget sem okozott.
- Mindenki tudja a dolgát?
Mind egyöntetű bólogatással válaszoltak, és máris oszolj volt. Raven előhúzott egy hosszú fadarabot a zsákjából, az egyik zászlóból letépett egy csíkot, rácsavarta a fadarabra, egy üvegcséből valamivel lelocsolta, a hóna alá kapta, és elindult lefelé az északi kapu irányába. Még csend volt, de csak percek lehettek hátra, mielőtt felhangzik az első csörömpölő lábak zaja. Raven egyedül maradt, de nem félt odasétálni a kapuhoz, egyetlen sújtással elvágni a láncot, ami a felvonóhidat tartotta, és különösebb izgalom nélkül végignézni, ahogy az egész szerkezet lezuhan, ezzel utat nyitva a kint várakozóknak. Most előkerült a rögtönzött fáklya a kovakővel és az acéllal együtt, jöhetett a jelzés.
- Gyulladj már meg, te ótvar...
Mire végigmondta volna, a szikrák végre belobbantották az illékony, gyúlékony anyaggal átitatott kelmét, majd mikor már elég nagy volt a láng, alaposan meglengette, széles mozdulatokkal. Ez volt a jel.
- Indíts!
Ekkor a többiek megindulhattak, rohanva, amijük csaj volt, magukkal cipelték, mágusok, gyógyítók, vadászok, néhány druida, egy csapat lándzsás Ork, a legkülönfélébb félszerzetek, akik csak ők tudták, milyen osztályba tartoznak, a legkülönfélébb, szedett-vedett fegyverekkel, a csontvázaktól zsákmányolt nagy pajzsokkal, sokan még bekötött fejjel, de rohantak be a kapun, és mikor mindenki bent volt, már kezdődött is a csihi-puhi. Az első pár csontváz máris rárontott Ravenre, aki igyekezett magasabbra kerülni, de ott is hamar akadt társasága.
- Szétoszolni! Alkossatok csapatokat!
Ezen az oldalon Arma volt a főnök, míg a nyugatin Redbart osztotta az észt. A terv az volt, hogy beszorítják a légió magját képező csontváz lovagokat a főtérre, ezzel előcsalva a Bosst.
- Lányok! Utánam!
Arma előre rontott, és az első két csapásával sikerült is levágnia egyet, majd hangos szóval és tettekkel vezette előre a többieket. Vagy tíz kisebb-nagyobb csapatra oszlottak szét, és lassan terelték befelé az ellenséget maguk előtt.
- Pajzsot állíts!
A parancsra a magukkal jókora pajzsokat hordók felsorakoztak egymás mellé, és a pajzsaikkal együtt letérdeltek, útját állva a benyomuló csontkollekcióknak, miközben a többiek szépen leaprították azokat, amik mégis átcsusszantak.
- Lándzsát!
Előkerültek a hosszú lándzsák, amik valójában hosszú, kihegyezett rudak voltak, olyasmi, amit a kezdetleges körülmények között az amúgy is fegyverkovácsnak készülő játékosok össze tudtak hozni.  - Lándzsát szegezz!
A pajzsok fölött és mellett kinyújtották a rudakat, és most felemelkedtek a pajzsok.
- Előre! Nyomjátok őket magatok előtt!
Ahogy haladtak előre, a lándzsák időről időre lecsaptak, egy-egy ellenségnek több-kevesebb sebzést okozva, de megakadályozva, hogy közelebb jussanak. Meiya közelebb került Armához, és a nagy csatazajban, miközben fém a fémnek, és fém a fának csapódott, a csontvázak bizarr rikoltozása, és a játékosok csatakiáltásai minden mást elnyomtak, a kiabálás is suttogásnak hallatszott.
- Honnan vetted ezt a taktikát?!
- A...
Arma gyorsan levágott két csontvázat, amik átjutottak az akadályon, majd folytatta.
- Görög történelem. A Phalanx is hasonló elven működött, és jobb eszközeink nem lévén, minden forrásunkat latba vetjük, ezzel is kímélve a fegyvereinket.
- Vigyázz!
Meiya kiáltását egy villámmal is megkövette, egy pillanatra harcképtelenné téve a támadójukat, egy másik játékos pedig gyorsan végzett vele.
- Köszi!
- Semmi gond.
Lassan nyomultak előre, és amennyi csak tudtak, levágtak az ellenből, lassan szorítva őket a főtér felé. Egy árnyék suhant el felettük a háztetőn, és ahogy felnézett, Meiya Ravent látta, ahogy egyik tetőről a másikra szökken.
- Raven meg mire készül?
- Ő és a többi tolvaj próbálják megtalálni a Necromancert, aki a légiót irányítja. Ha sikerülne elintézni, mielőtt a Boss előjön...
Már nem volt idő folytatni ezt az eszmefuttatást, mert megint áttört a pajzsok fala, és dolguk akadt, a dolgot pedig nehezítette, hogy a hátuk mögül is elkezdtek ömleni elő a romok közül.
- Ajjaj...
- Kardot ránts!
A pajzsosok most eldobták a védő felszerelésüket, és előrántották a fő fegyvereiket.
- Mi is segítünk!
- Nem! Ti spóroljatok a Manával, mert sokra lesz szükség az arénához, és a bosshoz.
- De...
- Nincs de, kevés a mana italunk, és nem pazarolhatunk.
- És én?
Luala lépett elő, aki druidaként alakot váltani is tudott.
- Az alakváltás nem használ sok manát, és az is gyorsan újratöltődik.
- Mennyire gyorsan?
- 30 mana három másodpercenként, és csak 40 az alakváltás.
- Hány alakot tudsz?
- Már négyet, farkas, medve, bölény, vadmacska.
- A medvére és a bölényre lesz szükségünk. Vigyázz magadra!
- Rendben!
Luala halkan motyogott valamit, majd egy fényes villanás, és az apró druida helyén egy hatalmas medve ágaskodott, visszaereszkedett négy lábra, és nekirontott a csontvázaknak.
- 30, 3 másodpercenként? Még nekem sem olyan sok, pedig magasabb szintű vagyok...
- Biztos a Mana Nexusra erősít egy ideje. Az alapjában megemeli a mana regenerációt 15%-kal.
- És én erre miért nem gondoltam?
Közben a háztetőkön minden szempár a Necromancert kereste. Raven biztosan tudta, hogy egy fekete csuhást keresnek, akinek egy Bíborszínű kristály díszíti a varázspálcáját. Mikor kint bujkált, látta, nem is egyszer. A játékosok nehézkesen nyomultak csak befelé, kevesen voltak, és rosszul felfegyverzettek, így minden azon múlt, sikerül-e megtalálniuk, és kiiktatniuk, remélhetőleg kiiktatva a légiót is, és legyengítve a bosst, amennyire csak lehet.
- Raven!
Látta Arrogantiát, aki egy bajba kerültre hívta fel a figyelmét. Lekapta az íjat a válláról, felajzotta, egy halk mondóka, és kilőtt egy nyilat, ami becsapódáskor felrobbant, komoly károkat okozva, és megmentve a rászorulót. Meglepetésére Arrogantia nem kímélte magát egy cseppet sem, mindenkinek segítségére sietett, példát mutatott, támogatta a harcolókat, gyógyította a sebeket, tette azt, ami a dolga volt, így Raven sem várt tovább, már vetette is magát tovább.
- Tartsatok ki!
Amilyen jól indult a dolog, annyira kezdett rosszra fordulni a helyzet, és egyre inkább úgy festett, hogy visszaszorítják őket. Nem várt nehézség volt ez, és sürgősen cselekedni kellett.
- A fenébe is, hol az ördögben lehet?!
Raven és Shirayuki, aki önként jelentkezett erre a feladatra, egyszerre mozogtak, és egy irányba, egy torony felé, ahonnan jól be lehetett látni a várost. Ez volt a legalkalmasabb hely, ahonnan a necromancer irányíthatta az erőit.
- Arra gondolsz, amire én?
- Több mint valószínű...
Átvágtattak a most még épp üres téren, ami elválasztotta őket a bejárattól, és rohantak fel a meredek, szűk fordulókban nem szűkölködő lépcsőkön, hogy pontosan ott találják azt, amit kerestek, a torony felső teraszán.
- Belpheromen, Haaroue, Majhradnee!
Ott állt a csuhás alak, kántálta a parancsait a necrovina, a holtak nyelvén, és hevesen hadonászott majdnem embernyi hosszúságú botjával.
- Ő az!
- Kapjuk el!
Már hasított is két nyíl, amik bele is fúródtak a csuhás hátába, aki nagyot hördült, és megperdült, szembe kerülve velük. Még intett egyet a pálcájával, ezzel is befejezve utolsó parancsát, amire egy már ismerős üvöltés volt a válasz.
- Jaj ne...
Meiya riadtan mutatott a távolba, ahol a romok közül kiemelkedett a hatalmas csontváz, és megindult épp feléjük.
- Ne! Ez még túl korai...
- Most mi lesz?
- Improvizálunk. Gyertek!
Talán csak egy hirtelen jött ötlet által vezérelve, De Arma bevetette magát egy házromba, a másik utcáig meg sem állva rohant tovább, nyomában a három lánnyal, aki kísérnie kellett, és megindultak a főtér felé. Mikor a hatalmas Boss megjelent, hirtelen elnémult a csatazaj. A tervek szerint ekkor mindenkinek azonnal fedezéket kellett keresnie, és az utcákon füst terjengett hatalmas felhőkben. Ezek a füstfelhők voltak az elterelés, amíg mindenki, aki csak tudott, behúzódott valamilyen rejtekhelyre.
- Holy Arrow!
- Blazing Arrow!
Eközben Raven és Shirayuki vállt vállnak vetve küzdött a necromancer ellen, aki így is bőven elég varázserővel bírt, hogy ekkora seregnek parancsolt, az életereje viszont csupán 3300 volt, ami gyorsan fogyott, hála az effektív támadásoknak.
- Kifogytam...
- Én is...
Raven persze még nem volt teljesen védtelen így sem. Eldobta az íját, és egy pár görbe pengéjű tőrt vont ki a hüvelyéből.
- Majd folytatjuk közelharcban.
- Rendben!
Shirayuki is ledobta az íját, a köpenyét, és a rövid kard után nyúlt, ami eddig az oldalán lógott tartalékként.
- Kapjuk el!
Erre a felkiáltásra neki is rontottak a necromancernek, és következhetett a nehézkesebb része.

Eközben a hatalmas csont kollekció lassan közeledett a főtér felé, miközben mindent eltaposott, ami csak az útjába került. Persze mindenki teljes csendben várt a rejtekében, a jelre várva.
- Gyerünk, fel, fel!
Arma közben a lányokat tuszkolta fel az óratorony lépcsőin, nem sokkal mögöttük pedig vadmacska alakban loholt Luala, aki, ha késve is, de utánuk indult aztán.
- Ha feljutunk, megvárjuk, hogy beérjen a torony alá, akkor kezdjük.
- Rendben!
A torony maga nem volt magasabb 50 méternél, de ennek a lépcsői is szűkösen engedtek mozgásteret, és kényelmetlenül magas volt minden lépcsőfok. Hallani lehetett a döngő lépteket, és ahogy felértek, az egyik ablakon keresztül látták a közelgő kolosszust.
- Jó, szerintem kezdhetitek.
Luala bólintott, majd mind a négyen megfogták egymás kezét, Luala zöldes, a többiek kékes fényben úsztak pillanatokig, amíg teljes varázserejüket koncentrálták, majd Luala volt az első, aki hangosan is adta a parancsot.
- Ivy Wall, Area Maximize!
Ezután jöttek a többiek, Meiyával az élen.
- Amplify Magic, Expand Area, Maximize!
Először egy kis kör rajzolódott ki körülöttük, ami egy enyhe fényt bocsátott ki, majd elkezdett terjedni, egyre nagyobb átmérőjűre. A fény volt a jel, Redbart felugrott a rejtekhelyéről, és elordította magát.
- Előre!
És mindenfelől megindultak az emberek a kör belseje felé. Mikor elérte a teljes átmérőjét, ami épp pár centivel volt kisebb, mint a tér a átmérője, a kövezet hirtelen feltört, és a körvonal mentén egyre több, sűrűbb, és vastagabb tövises inda kezdett el nőni, míg össze nem állt egy meglehetősen vastag fallá. Akik kint ragadtak, ezen a falon kívül, azok megpróbálhattak átmászni, ami fáradságos volt ugyan, de megérte a segítő kezek hiánya esetén, vagy kint folytathatták a csatát.
- Mit csinálnak már Ravenék... ?
A kolosszális boss egyelőre még a fallal volt elfoglalva, ami nem tudott áttörni, pont ahogy Arma azt sejtette, de csak idő kérdése volt, hogy felfigyel-e rájuk.
- Vigyázz!
Raven épp jókor rántotta félre Shirayukit egy sötét villám elől, majd egy jó dobás, és egy igen jó ponton találta telibe a Necromancert, a lány odaugrott, és megforgatta a tőrt a sebben, mielőtt kirántotta, ezzel komoly sérülést okozva.
- Egyszerre!
Egy rövid kard és egy pár tőr egyszerre csapott le, a köpenyes alak egy pillanatra megdermedt, az életereje 0-ra zuhant, majd egész egyszerűen felrobbant, hatalmas sötét lökéshullámot keltve, ami hátralökte a két ellenfelét is.
- Mi ez?
A lökéshullám végigsöpört az egész városon, a nyomában pedig az összes kis csontváz, a bosst kivéve, összecsuklott. Raven felsegítette Shirayukit, és együtt futottak ki az erkélyre, amiről tisztán be lehetett látni mindent.
- Sikerült...
- Már csak a boss maradt. Gyere!
A sikeresen létrehozott arénában mindenki döbbenten figyelte, ahogy a beszorított csontvázak összeomlanak, és mindenkinek sorban jöttek a szintlépések. A boss egy bő percig nem mozdult, és aki figyelt, az láthatta, hogy a HP-ja lassan, de biztosan csökken.
- Most mi lesz...
- Még nincs vége, készüljetek, mert most jön az igazi boss harc!
Arma vezényletével mind töltögették a fogyatkozó életüket, és manájukat, előkészítették a legjobb fegyvereiket, dobálták az inventoryba a fölösleges dolgaikat, és a lehetséges legjobbjukkal készülnek erre a nem kis kihívásra. A boss életereje lassan csökkent, majd az eddig fogyatkozó életcsík is összement jóformán a felére.
- Most!
A hatalmas csontkollekció lassan megmozdult végre, és megkezdődött a valódi harc. Redbart átadta a parancsnokságot Armának és a társainak, akik nagyon jól átlátták az egész csatát, kézjelekkel és hangos szóval továbbították az utasításokat.
- Mágusok!
Jöttek is a legkülönbözőbb varázstámadások, amik elterelték a szörnyeteg figyelmét, majd az íjászok kíséretével megindult a közelharcosok támadása.
- Kard!
Az első ellencsapás a hatalmas pallossal jött, pontosan ahogy kiszámították, mind remek reflexszel mozdultak, és senkinek sem esett baja. Valami azonnal feltűnt mindenkinek:
- Lassult.
- Igen, a statjai is a felükre csökkentek. Azért mindenki vigyázzon!
Nem is kellett figyelmeztetni őket, már ugrottak is félre az újabb támadás elől, majd jött az ellentámadás. Lassan, de fogyott az a 11000 életerő, jött a második hullám, és masszív csapások ellenére is minimális sérülések keletkeztek csak a játékosokban. Ellenben a kolosszus életereje már elérte a kétharmadát.
- Ez így túl lassú... Valahogy fel kell gyorsítsuk, másként mi hamarabb fogyunk ki.
- Igen, a statjai még így nagyon magasak. Kell valami...
- Arma!
Arrogantia rohant a sorok között a nagyobb csoport felé, aminek a közepén Arma és Redbart állt.
- Van egy ötletünk a többi gyógyítóval.
- Halljuk!
- Greater Area Healt fogunk használni a bosson.
Redbart azonnal kikerekedett szemekkel tiltakozott.
- Mi? Az őrültség lenne!
- Ne!
Arma okkal intette le idősebb, bár érezhetően tapasztalatlanabb társát.
- Igaza van, a gyógyítók fényvarázst használnak, ami pontosan fordítva hat a nekro lényekre. Csináljátok!
- Ha elmúlik a hatása, azonnal csapjatok le rá a legerősebb skilljeitekkel!
- Úgy lesz. Vigyétek szét a tervet!
Hatan nyolc felé futottak a hírekkel, és hamarosan jött is a visszajelzés, mindenki megkapta. Arrogantia egy erkélyről figyelte a jelet, ami Arma levetett köpenyének meglengetése volt. Ekkorra már az összes gyógyító egy csomóba gyűlt össze, és meg is kezdték a terv véghezvitelét, ami során mind egy kézbe összpontosította az energiáit, aki ebben az esetben a 25. Szintjével épp Arrogantia volt, majd egy rövid kántálás után fennhangon harsogta:
- Greater Area Heal, Effectiveness Amplify - Maximize!
Mint valami hatalmas meteor, a gyógyvarázs energiája egyszerre szabadult rá a hatalmas csontvázra, és azonnal elvitte a HP-ja 3/4-ét.
- Redbart, gyerünk!
Már záporoztak is az erősebbnél erősebb, változatos varázslatok, az eget is eltakarták a kilőtt nyilak, és minden felől jöttek a földrengető erejű csapások. Arma és Redbart, négy másik 30, vagy afölötti szintű társukkal emelkedtek, és jött a legerősebb skilljük:
- Earthquaking Slash!
Az első csapás fentről lefelé, a második meg visszafelé, és hatalmas erőket elszabadítva szabályosan felszabdalta a hatalmas csontvázat.
- Gyerünk...
- Pusztulj te dög!
Mind kimerültek, így csak abban bízhattak, hogy ez sikerül. Csökkent az életcsík, lassan, de biztosan, ám megállt 100 körül.
- Na ne...
- Ilyen nincs...
A boss épp mozdult volna, de egy árnyék emelkedett el az inda falról, egy tőr repült, egyenesen a monstrum homloka közepébe, és Raven landolt épp Arma mellett. A boss megingott, az életcsíkja leesett nullára, minden porcikája elkezdett repedezni, majd egyszerűen felrobbant, és hatalmas porfelhőt, valamint 2000 tapasztalatot és ugyanennyi aranyat hagyott maga után. Mire elült a por, minden felől hallani lehetett az ujjongást, ami olyan volt, mintha legalábbis az egész játékot végigtolták volna. Ennyire volt csak nehéz ez az ostrom.
- Sikerült!
Sokan egymás nyakába borultak, sokan csak térdre rogytak és pihegtek Armához meg odarohantak új barátainak java a nyakába ugrált. Meiya, Hollywind és Shirayuki szabályosan körbecsókolták Armát, míg Luala, és Arogantia csak álltak két lépésnyire tőlük, és a maguk hangtalan módján ők is együtt éreztek. Raven volt az egyetlen, aki jéghideg maradt, és csak elfogadta a dropokat, amik az utolsó ütésért jártak bónuszként, egyet kivéve.
- Arma!
És Arma kapott egy kis kereskedési felkérést, amit elfogadva már várta is a meglepetés. Egy kétkezes Kard, valószínűleg a hatalmas Pallos kicsinyített változata, „Dramon Killer” néven.
- A tiéd lehet, nekem nem kell.
Ez volt Raven esetében a köszönöm, a szép volt, és az öröm volt veled harcolni kifejezése. Arma eddig az ütött-kopott, de elég magas szintű kétkezes kardot használta, amit még egy más fegyvernembe tartozó társával cserélt el az egykezes kardért, amit a csontvázaktól zsákmányolt. Az elfogadott fegyver valóban hasonlított arra, amit a Csontváz Óriás forgatott, de a markolatát egy sárkányfej díszítette, és egyelőre túl magas szintű volt, hogy használj. Közben Meiya is megkapta a Necromancer Varázspálcáját, a „Dogahlut”-ot, ezzel is egy sokkal jobbhoz jutva, mint az ócska görbe bot, amilyen eddig volt, és Shirayuki megkapta Raven eddigi íját, ami sokkal jobb minőségű, és magasabb szintű volt.
- Na és neked?
Raven válasz helyett elővarázsolta új szerzeményét, ami egyértelműen egy mívesen kidolgozott darab volt.
- Ezt is dropként kaptam. A neve… Ereis íja… Érdekes.
Igen szép megmunkálású, hosszú visszacsapó íj volt, akár több nyilat is ki lehetett vele lőni egyszerre, és remekül kézbe állt a tolvajnak, aki két csontmarkolatú tőrrel is gazdagodott.
- Tulajdonképpen melyik karakterosztályba tartozol te? Mert hogy nem vagy igazi tolvaj, az is biztos.
- Még én sem tudom…
Raven már épp elsétált volna, de még visszafordult, hogy a maga kicsit morcos modorában odavesse:
- Persze, senki sem mondta, hogy nem lehetek mindkettő.

Két hét telt el az ostrom óta. A város romjai között létrejött egy tábor, ahol már sokkal biztonságosabban élhették a játékosok a mindennapjaikat. Chaos nem hallatott magáról, a légiót legyőzték, és minden nehézség ellenére is, egyetlen embert sem vesztettek. A romokat eltakarították, az elhullott fegyverek maradékaiból a fegyverkovácsnak készülők elkezdték megjavítani, amit még meg lehetett menteni, felhúztak pár házikót a módosabb játékosoknak, akik nagyot kaszáltak a csata alatt, és a vadászoknak is akadt végre munkája, a várost körülvevő erdő tele lett vaddal, szörnyekkel, nem messze a várostól pedig egy folyó is csordogált már. Lassan bővült, szépült, jobb és kívánatosabb lett a város, amit a lakói el is kereszteltek Naugena névre, az új kezdet tiszteletére. Volt fogadó, ahová mindenki örömmel járt be, ha más nem, hát beszélgetni, sztorizgatni, élni a nagy győzelem mámorában, és persze unaloműzésként.

Arma egyik este aztán összehívta újdonsült barátait ebbe a fogadóba, ami lényegében összetákol asztalok és padok voltak cölöpökkel kifeszített ponyvák alatt. Nagy mondanivalója volt.
- Nem tudom, hogy ti mit szóltok majd, de én úgy döntöttem, hogy tovább állok innen.
- Hogy mi?
Mindannyian döbbenten bámultak erre a kijelentésre, de Arma láthatóan nem viccnek szánta. Raven szólalt meg végre, aki az egyik cölöp tövében ült.
- Na és, hová mennél?
- A legközelebbi városba. Akárhogy is számolom, az nem lehet, hogy ennyien maradtunk csak össze-vissza…
- Na jó, de honnan veszed, hogy találsz még másokat is?
- Onnan hogy mindegy kit kérdeztem, nem beszéltek olyan vészesen sok emberről. Ami azt illeti, több mint húszezren kezdtük meg ezt a Beta tesztet, és nem hinném, hogy a légió ebből több mint tizenkilencet levágott volna.
- Ebben van logika…
Mind gondolkodóba estek, és Meiyának jutott elsőként eszébe egy ötlet.
- A Folyón lefelé hajózva talán találhatnánk egy várost…
- Ez igaz, de mennyire gyorsan teremti meg magát a játék?
- Egyre gyorsabban. A Városok talán már léteznek, csak a kapcsolat nem jött még létre minddel.
Ennek volt is logikája, és többen is bólogattak az ötletre. Raven szólalt fel végül.
- Na és, mit akarsz tőlünk?
- Hogy velem gyertek!
Erre a válaszra vártak nagyjából mind, de nem volt egységes a fogadtatás. Meiya ragyogó szemekkel bólogatott, ő már jóformán ment volna azonnal, ha Arma azt mondja. Arrogantia csak komoran bólintott egyet, mert nyilván neki sem volt épp kellemes ez a hely, ahol még mindig sokan kinézték. Raven hallgatott, nyilván időre volt szüksége, hogy döntsön, Luala nem is mondott semmit, látni lehetett, hogy menni akar, Hollywind viszont a fejét rázta. Akármennyire is összenőttek Lualával, neki semmi kedve sem volt elhagyni ezt a jelenleg még biztonságos helyet, ami érthető is volt.
- Na és te?
Shirayuki egy pillanatig forgatta a szemét, de végül hangos választ adott.
- Én is meg akarom keresni Greget, épp annyira, mint te.
- Akkor ez eldőlt. Holnap reggel én menetkész leszek.
- Már? De hogyan?
- Szereztem egy kis hajócskát, ami a folyó partján vesztegelt, ki tudja már milyen rég. Elég nagy, hogy mindannyiunkat elvigyen.
- És tudod is irányítani?
- Azt sajna nem. Elég borsos áron, de szereztem valakit, aki segít majd ebben, így azt hiszem, nem lesz nehéz.
Mind összenéztek, de aki már belement, az nem akart elállni a szándékától, így csak össze kellett pakolják a cókmókjukat, és menetkészek is voltak. Másnap reggel, a várostól mindössze egy kilométernyire a folyó parttól nem messze, valóban egy kis hajócska horgonyzott, és várta az utasait. Meiya és Luala érkeztek elsőként, utánuk Arrogantia, aki most levetette a csuhás köpenyét, és fekete alapon arannyal hímzett talárjában sétált a vízben egészen a kötéllétráig, amin felkapaszkodhatott az eléggé kis merülésű hajócskára, ami ilyen módon képes volt a folyón is közlekedni. Jött Shirayuki és Arma is, akik az elmúlt este együtt mentek haza, és végül, de nem utolsósorban, mikor már majdnem horgonyt szedtek…
- Várjatok!
Raven ácsorgott a parton, hátravetett kapucnival, ezzel is felfedve kissé bozontos hollófekete haját, és Elf mivoltát.
- Van hely egy utasnak?
- Éppen akad.
Erre a kis biztatásra aztán a tolvaj-íjász is belegázolt a vízbe, fel a kötéllétrán, és a felé kinyújtott kezet elfogadva felkapaszkodott a fedélzetre.
- Mindenki megvan?
- Igen!
Mind vidáman válaszoltak, amennyire tőlük telt, a horgonyt felszedték hát, és a sodrás, valamint az enyhe szél kis segítségével megindult a kis bárka, mert nagyon másnak nem nevezhető, előre az új kaland felé.
- Mire számítasz?
Meiya kérdésére a hajócska orrában álló Arma csak némi szünet után válaszolt.
- Szerintem, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik összefogtak a saját érdekükben, hogy megostromoljanak egy biztonságos zónát. Biztosan találunk majd még több embert a legközelebbi városban.
Ezzel a gondolattal is felszerelkezve, Arma a távolba szegezte a tekintetét, amennyire csak lehetett, minden apróságot alaposan megfigyelve, hátha szükségük lesz majd az éles látására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bewitched 3.

"Randi" öt szólamban Hétfőn elég átlagos nap volt, és Takato életében igazából az egyedüli színes foltot az jeletette, hogy az ...