V.
Az ostrom
Hajnalhasadás...
Egy alig néhány perces, néma átmenet az éjszaka és a reggel
között, mikor a nap szép lassan áttör a láthatár alól az
égre, és vörös fényével az első dolog, ami megtöri az éjszaka
sötét, kékesfeketés, csillagokkal bőven tarkított hegemóniáját.
Ilyenkor a legideálisabb támadni, mikor az őrség épp váltakozik
az éjszakai és a nappali műszak között, és erre apelláltak a
városon kívül ragadtak is. A várost körülölelő, több méteres
mélységű vizesárok akárkinek a vesztét okozhatta, aki nem tud,
vagy csak gyenge úszó, így csak a legmerészebbek merhettek
vállalkozni rá. Hajnali fél hat lehetett, mikor egy
fatörzs szerűség indult meg az északkeleti faltól nagyjából
kétszáz méternyire lévő pártról. Első ránézésre csak egy
fadarab volt, de valami nyílegyenesen irányította a fal alatti
keskeny földsáv felé, ami a legközelebb esett, így a
legelérhetőbb is volt mind közül. A fadarab csak úszott, de
ahogy egy pillanatra megállt, egy fekete folt bukkant elő a víz
alól, ami nem volt más, mint egy fej, egy fekete csuklyásé, aki
rendkívül óvatosan körbesandított majd
kiemelte a karját a víz alól, és intett a part felé. Raven volt
az, ez pedig jel volt a többieknek, akik most vagy húszan
bukkantak elő a fedezékükből, egy deszkát, vagy bármilyen
könnyen úszó alkalmatosságot cipeltek magukkal, rajta a
fegyvereikkel, majd mind bemerültek a vízbe, és elkezdtek
tempózni. Raven közben partot ért, egy kötélhágcsót
vett a vállára az íja mellé, és elkezdett felfelé mászni a
falon, minden apró be és kiugró részt óvatosan kihasználva,
hogy mindig legyen kapaszkodója, óvatosan kitapogatva a jó
kapaszkodókat, lassan, de biztosan elérve a 15 méteres fal
tetejét. Mikor felért, óvatosan körbekémlelt, majd egy erős
zászlórúdhoz kötözte a kötél végét, hogy ledobja a
többieknek, ilyen módon segítve a feljutásukat. A tolvaj
karakterosztály első sorban
ügyességre, fürgeségre és állóképességre alapozott,
ellentétben a majdnem csak fizikai erőre hagyatkozó kardforgatóval
például, így Ravennek mindez még különösebb nehézséget sem
okozott.
-
Mindenki tudja a dolgát?
Mind egyöntetű bólogatással válaszoltak, és máris oszolj volt. Raven előhúzott egy hosszú fadarabot a zsákjából, az egyik zászlóból letépett egy csíkot, rácsavarta a fadarabra, egy üvegcséből valamivel lelocsolta, a hóna alá kapta, és elindult lefelé az északi kapu irányába. Még csend volt, de csak percek lehettek hátra, mielőtt felhangzik az első csörömpölő lábak zaja. Raven egyedül maradt, de nem félt odasétálni a kapuhoz, egyetlen sújtással elvágni a láncot, ami a felvonóhidat tartotta, és különösebb izgalom nélkül végignézni, ahogy az egész szerkezet lezuhan, ezzel utat nyitva a kint várakozóknak. Most előkerült a rögtönzött fáklya a kovakővel és az acéllal együtt, jöhetett a jelzés.
Mind egyöntetű bólogatással válaszoltak, és máris oszolj volt. Raven előhúzott egy hosszú fadarabot a zsákjából, az egyik zászlóból letépett egy csíkot, rácsavarta a fadarabra, egy üvegcséből valamivel lelocsolta, a hóna alá kapta, és elindult lefelé az északi kapu irányába. Még csend volt, de csak percek lehettek hátra, mielőtt felhangzik az első csörömpölő lábak zaja. Raven egyedül maradt, de nem félt odasétálni a kapuhoz, egyetlen sújtással elvágni a láncot, ami a felvonóhidat tartotta, és különösebb izgalom nélkül végignézni, ahogy az egész szerkezet lezuhan, ezzel utat nyitva a kint várakozóknak. Most előkerült a rögtönzött fáklya a kovakővel és az acéllal együtt, jöhetett a jelzés.
-
Gyulladj már meg, te ótvar...
Mire
végigmondta volna, a szikrák végre belobbantották az illékony,
gyúlékony anyaggal átitatott kelmét, majd mikor már elég nagy
volt a láng, alaposan meglengette, széles mozdulatokkal. Ez volt a
jel.
-
Indíts!
Ekkor
a többiek megindulhattak, rohanva, amijük
csaj volt, magukkal cipelték, mágusok, gyógyítók, vadászok,
néhány druida, egy csapat lándzsás Ork, a legkülönfélébb
félszerzetek, akik csak ők tudták, milyen osztályba tartoznak, a
legkülönfélébb, szedett-vedett fegyverekkel, a csontvázaktól
zsákmányolt nagy pajzsokkal, sokan még bekötött fejjel, de
rohantak be a kapun, és mikor mindenki bent volt, már kezdődött
is a csihi-puhi. Az első pár csontváz máris rárontott Ravenre,
aki igyekezett magasabbra kerülni, de ott is hamar akadt társasága.
-
Szétoszolni! Alkossatok csapatokat!
Ezen
az oldalon Arma volt a főnök, míg a nyugatin Redbart osztotta az
észt. A terv az volt, hogy beszorítják a légió magját képező
csontváz lovagokat a főtérre, ezzel előcsalva a Bosst.
- Lányok! Utánam!
Arma
előre rontott, és az első két csapásával sikerült is levágnia
egyet, majd hangos szóval és tettekkel vezette előre a többieket.
Vagy tíz kisebb-nagyobb csapatra oszlottak szét, és lassan
terelték befelé az ellenséget maguk előtt.
-
Pajzsot állíts!
A
parancsra a magukkal jókora pajzsokat hordók felsorakoztak egymás
mellé, és a pajzsaikkal együtt letérdeltek, útját állva a
benyomuló csontkollekcióknak, miközben a többiek szépen
leaprították azokat, amik mégis átcsusszantak.
-
Lándzsát!
Előkerültek
a hosszú lándzsák, amik valójában hosszú, kihegyezett rudak
voltak, olyasmi, amit a kezdetleges körülmények között az amúgy
is fegyverkovácsnak készülő játékosok össze tudtak hozni. -
Lándzsát szegezz!
A
pajzsok fölött és mellett kinyújtották a rudakat, és most
felemelkedtek a pajzsok.
-
Előre! Nyomjátok őket magatok előtt!
Ahogy
haladtak előre, a lándzsák időről időre lecsaptak, egy-egy
ellenségnek több-kevesebb sebzést okozva, de megakadályozva,
hogy közelebb jussanak. Meiya közelebb került Armához, és a nagy
csatazajban, miközben fém a fémnek, és fém a fának csapódott,
a csontvázak bizarr rikoltozása, és a játékosok csatakiáltásai
minden mást elnyomtak, a kiabálás is suttogásnak hallatszott.
-
Honnan vetted ezt a taktikát?!
-
A...
Arma
gyorsan levágott két csontvázat, amik átjutottak az akadályon,
majd folytatta.
-
Görög történelem. A Phalanx is hasonló elven működött, és
jobb eszközeink nem lévén, minden forrásunkat latba vetjük,
ezzel is kímélve a fegyvereinket.
- Vigyázz!
Meiya
kiáltását egy villámmal is megkövette, egy pillanatra
harcképtelenné téve a támadójukat, egy másik játékos pedig
gyorsan végzett vele.
-
Köszi!
-
Semmi gond.
Lassan
nyomultak
előre, és amennyi csak tudtak, levágtak az ellenből, lassan
szorítva őket a főtér felé. Egy árnyék suhant el felettük a
háztetőn, és ahogy felnézett, Meiya Ravent látta, ahogy egyik
tetőről a másikra szökken.
-
Raven meg mire készül?
-
Ő és a többi tolvaj próbálják megtalálni a Necromancert, aki a
légiót irányítja. Ha sikerülne elintézni, mielőtt a Boss
előjön...
Már
nem volt idő folytatni ezt az eszmefuttatást, mert megint áttört
a pajzsok fala, és dolguk akadt, a dolgot pedig nehezítette, hogy
a hátuk mögül is elkezdtek ömleni elő a romok közül.
-
Ajjaj...
-
Kardot ránts!
A
pajzsosok most eldobták a védő felszerelésüket, és előrántották
a fő fegyvereiket.
- Mi is segítünk!
-
Nem! Ti spóroljatok a Manával, mert sokra lesz szükség az
arénához, és a bosshoz.
-
De...
-
Nincs de, kevés a mana italunk, és nem pazarolhatunk.
-
És én?
Luala
lépett elő, aki druidaként alakot váltani is tudott.
-
Az alakváltás nem használ sok manát, és az is gyorsan
újratöltődik.
-
Mennyire gyorsan?
-
30 mana három másodpercenként, és csak 40 az alakváltás.
- Hány alakot tudsz?
-
Már négyet, farkas, medve, bölény, vadmacska.
-
A medvére és a bölényre lesz szükségünk. Vigyázz magadra!
-
Rendben!
Luala
halkan motyogott valamit, majd egy fényes villanás, és az apró
druida helyén egy hatalmas medve ágaskodott, visszaereszkedett
négy lábra, és nekirontott a csontvázaknak.
-
30, 3 másodpercenként? Még nekem sem olyan sok, pedig magasabb
szintű vagyok...
-
Biztos a Mana Nexusra erősít egy ideje. Az alapjában megemeli a
mana regenerációt 15%-kal.
-
És én erre miért nem gondoltam?
Közben
a háztetőkön minden szempár a Necromancert kereste. Raven
biztosan tudta, hogy egy fekete csuhást keresnek, akinek egy
Bíborszínű kristály díszíti a varázspálcáját. Mikor kint
bujkált,
látta, nem is egyszer. A játékosok nehézkesen nyomultak csak
befelé, kevesen voltak, és rosszul felfegyverzettek, így minden
azon múlt, sikerül-e megtalálniuk, és kiiktatniuk, remélhetőleg
kiiktatva a légiót is, és legyengítve a bosst, amennyire csak
lehet.
- Raven!
Látta
Arrogantiát, aki egy bajba kerültre hívta fel a figyelmét.
Lekapta az íjat a válláról, felajzotta, egy halk mondóka, és
kilőtt egy nyilat, ami becsapódáskor felrobbant, komoly károkat
okozva, és megmentve a rászorulót. Meglepetésére Arrogantia nem
kímélte magát egy cseppet sem, mindenkinek segítségére sietett,
példát mutatott, támogatta a harcolókat, gyógyította a sebeket,
tette azt, ami a dolga volt, így Raven sem várt tovább, már
vetette is magát tovább.
-
Tartsatok ki!
Amilyen
jól indult a dolog, annyira kezdett rosszra fordulni a helyzet, és
egyre inkább úgy festett, hogy visszaszorítják őket. Nem várt
nehézség volt ez, és sürgősen cselekedni kellett.
-
A fenébe is, hol az ördögben lehet?!
Raven
és Shirayuki, aki önként jelentkezett erre a feladatra, egyszerre
mozogtak, és egy irányba, egy torony felé, ahonnan jól be
lehetett látni a várost. Ez volt a legalkalmasabb hely, ahonnan a
necromancer irányíthatta az erőit.
-
Arra gondolsz, amire én?
-
Több mint valószínű...
Átvágtattak
a most még épp üres téren, ami elválasztotta őket a bejárattól,
és rohantak fel a meredek, szűk fordulókban nem szűkölködő
lépcsőkön, hogy pontosan ott találják azt, amit kerestek, a
torony felső teraszán.
-
Belpheromen, Haaroue, Majhradnee!
Ott
állt a csuhás alak, kántálta a parancsait a necrovina, a holtak
nyelvén, és hevesen hadonászott majdnem embernyi hosszúságú
botjával.
- Ő az!
- Kapjuk el!
Már
hasított is két nyíl, amik bele is fúródtak a csuhás hátába,
aki nagyot hördült, és megperdült, szembe kerülve velük. Még
intett egyet a pálcájával, ezzel is befejezve utolsó parancsát,
amire egy már ismerős üvöltés volt a válasz.
-
Jaj ne...
Meiya
riadtan mutatott a távolba, ahol a romok közül kiemelkedett a
hatalmas csontváz, és megindult épp feléjük.
-
Ne! Ez még túl korai...
- Most mi lesz?
-
Improvizálunk. Gyertek!
Talán
csak egy hirtelen jött ötlet által vezérelve, De Arma bevetette
magát egy házromba, a másik utcáig meg sem állva rohant tovább,
nyomában a három lánnyal, aki kísérnie kellett, és megindultak a
főtér felé. Mikor a hatalmas Boss megjelent, hirtelen elnémult a
csatazaj. A tervek szerint ekkor mindenkinek azonnal fedezéket
kellett keresnie, és az utcákon füst terjengett hatalmas
felhőkben. Ezek a füstfelhők voltak az elterelés, amíg
mindenki, aki csak tudott, behúzódott valamilyen rejtekhelyre.
-
Holy Arrow!
-
Blazing Arrow!
Eközben
Raven és Shirayuki vállt vállnak vetve küzdött a necromancer
ellen, aki így is bőven elég varázserővel bírt, hogy ekkora
seregnek parancsolt, az életereje viszont csupán 3300 volt, ami
gyorsan fogyott, hála az effektív támadásoknak.
-
Kifogytam...
-
Én is...
Raven
persze még nem volt teljesen védtelen így sem. Eldobta az íját,
és egy pár görbe pengéjű tőrt vont ki a hüvelyéből.
-
Majd folytatjuk közelharcban.
- Rendben!
Shirayuki
is ledobta az íját, a köpenyét, és a rövid kard után nyúlt,
ami eddig az oldalán lógott tartalékként.
- Kapjuk el!
Erre a felkiáltásra neki is
rontottak a necromancernek, és következhetett a nehézkesebb része.
Eközben a hatalmas csont kollekció lassan közeledett a főtér felé, miközben mindent eltaposott, ami csak az útjába került. Persze mindenki teljes csendben várt a rejtekében, a jelre várva.
-
Gyerünk, fel, fel!
Arma
közben a lányokat tuszkolta fel az óratorony lépcsőin, nem
sokkal mögöttük pedig vadmacska alakban loholt Luala, aki, ha
késve is, de utánuk indult aztán.
-
Ha feljutunk, megvárjuk, hogy beérjen a torony alá, akkor kezdjük.
-
Rendben!
A
torony maga nem volt magasabb 50 méternél, de ennek a lépcsői is
szűkösen engedtek mozgásteret, és kényelmetlenül magas volt
minden lépcsőfok. Hallani lehetett a döngő lépteket, és ahogy
felértek, az egyik ablakon keresztül látták a közelgő
kolosszust.
-
Jó, szerintem kezdhetitek.
Luala
bólintott, majd mind a négyen megfogták egymás kezét, Luala
zöldes, a többiek kékes fényben úsztak pillanatokig, amíg
teljes varázserejüket koncentrálták, majd Luala volt az első, aki
hangosan is adta a parancsot.
-
Ivy Wall, Area Maximize!
Ezután
jöttek a többiek, Meiyával az élen.
-
Amplify Magic, Expand Area, Maximize!
Először
egy kis kör rajzolódott ki körülöttük, ami egy enyhe fényt
bocsátott ki, majd elkezdett terjedni, egyre nagyobb átmérőjűre.
A fény volt a jel, Redbart felugrott a rejtekhelyéről, és
elordította magát.
- Előre!
És
mindenfelől megindultak
az emberek a kör belseje felé. Mikor elérte a teljes átmérőjét,
ami épp pár centivel volt kisebb, mint a tér a átmérője, a
kövezet hirtelen feltört, és a körvonal mentén egyre több,
sűrűbb, és vastagabb tövises inda kezdett el nőni, míg össze
nem állt egy meglehetősen vastag fallá. Akik kint ragadtak, ezen a
falon kívül, azok megpróbálhattak átmászni, ami fáradságos
volt ugyan, de megérte a segítő kezek hiánya esetén, vagy kint
folytathatták a csatát.
-
Mit csinálnak már Ravenék... ?
A
kolosszális boss egyelőre még a fallal volt elfoglalva, ami nem
tudott áttörni, pont ahogy Arma azt sejtette, de csak idő kérdése
volt, hogy felfigyel-e rájuk.
- Vigyázz!
Raven
épp jókor rántotta félre Shirayukit egy sötét villám elől,
majd egy jó dobás, és egy igen jó ponton találta telibe a
Necromancert, a lány odaugrott, és megforgatta a tőrt a sebben,
mielőtt kirántotta, ezzel komoly sérülést okozva.
-
Egyszerre!
Egy
rövid kard és egy pár tőr egyszerre csapott le, a köpenyes alak
egy pillanatra megdermedt, az életereje 0-ra zuhant, majd egész
egyszerűen felrobbant, hatalmas sötét lökéshullámot keltve, ami hátralökte a két ellenfelét is.
-
Mi ez?
A
lökéshullám végigsöpört az egész városon, a nyomában pedig
az összes kis csontváz, a bosst kivéve, összecsuklott. Raven
felsegítette Shirayukit, és együtt futottak ki az erkélyre,
amiről tisztán be lehetett látni mindent.
-
Sikerült...
- Már csak a boss maradt.
Gyere!
A
sikeresen létrehozott arénában mindenki döbbenten figyelte, ahogy
a beszorított csontvázak összeomlanak, és mindenkinek sorban
jöttek a szintlépések. A boss egy bő percig nem mozdult, és aki
figyelt, az láthatta, hogy a HP-ja lassan, de biztosan csökken.
-
Most mi lesz...
-
Még nincs vége, készüljetek, mert most jön az igazi boss harc!
Arma
vezényletével mind töltögették a fogyatkozó életüket, és
manájukat, előkészítették a legjobb fegyvereiket, dobálták az
inventoryba a fölösleges dolgaikat, és a lehetséges legjobbjukkal
készülnek erre a nem kis kihívásra. A boss életereje lassan
csökkent, majd az eddig fogyatkozó életcsík is összement
jóformán a felére.
- Most!
A
hatalmas csontkollekció lassan megmozdult végre, és megkezdődött
a valódi harc. Redbart átadta a parancsnokságot Armának és a
társainak, akik nagyon jól átlátták az egész csatát,
kézjelekkel és hangos szóval továbbították az utasításokat.
-
Mágusok!
Jöttek
is a legkülönbözőbb varázstámadások, amik elterelték a
szörnyeteg figyelmét, majd az íjászok kíséretével megindult a
közelharcosok támadása.
- Kard!
Az
első ellencsapás a hatalmas pallossal jött, pontosan ahogy
kiszámították, mind remek reflexszel mozdultak, és senkinek sem
esett baja. Valami azonnal feltűnt mindenkinek:
- Lassult.
-
Igen, a statjai is a felükre csökkentek. Azért mindenki vigyázzon!
Nem
is kellett figyelmeztetni őket, már ugrottak is félre az újabb
támadás elől, majd jött az ellentámadás. Lassan, de fogyott az
a 11000 életerő, jött a második hullám, és masszív csapások
ellenére is minimális sérülések keletkeztek csak a játékosokban.
Ellenben a kolosszus életereje már elérte a kétharmadát.
-
Ez így túl
lassú...
Valahogy fel kell gyorsítsuk, másként mi hamarabb fogyunk ki.
-
Igen, a statjai még így nagyon magasak. Kell valami...
- Arma!
Arrogantia
rohant a sorok között a nagyobb csoport felé, aminek a közepén
Arma és Redbart állt.
-
Van egy ötletünk a többi gyógyítóval.
-
Halljuk!
-
Greater Area Healt fogunk használni a bosson.
Redbart azonnal kikerekedett
szemekkel tiltakozott.
-
Mi? Az őrültség lenne!
-
Ne!
Arma
okkal intette le idősebb, bár érezhetően tapasztalatlanabb
társát.
-
Igaza van, a gyógyítók fényvarázst használnak, ami pontosan
fordítva hat a nekro lényekre. Csináljátok!
-
Ha elmúlik a hatása, azonnal csapjatok le rá a legerősebb
skilljeitekkel!
-
Úgy lesz. Vigyétek szét a tervet!
Hatan
nyolc felé futottak a hírekkel, és hamarosan jött is a
visszajelzés, mindenki megkapta. Arrogantia egy erkélyről figyelte
a jelet, ami Arma levetett köpenyének meglengetése volt. Ekkorra
már az összes gyógyító egy csomóba gyűlt össze, és meg is
kezdték a terv véghezvitelét, ami során mind egy kézbe
összpontosította az energiáit, aki ebben az esetben
a 25. Szintjével épp Arrogantia volt, majd egy rövid kántálás
után fennhangon harsogta:
-
Greater Area Heal, Effectiveness Amplify - Maximize!
Mint
valami hatalmas meteor, a gyógyvarázs energiája egyszerre
szabadult rá a hatalmas csontvázra, és azonnal elvitte a HP-ja
3/4-ét.
-
Redbart, gyerünk!
Már
záporoztak is az erősebbnél erősebb, változatos varázslatok, az
eget is eltakarták a kilőtt nyilak, és minden felől jöttek a
földrengető erejű csapások. Arma és Redbart, négy másik 30,
vagy afölötti szintű társukkal emelkedtek, és jött a legerősebb
skilljük:
- Earthquaking Slash!
Az
első csapás fentről lefelé, a második meg visszafelé, és
hatalmas erőket elszabadítva szabályosan felszabdalta a hatalmas
csontvázat.
-
Gyerünk...
- Pusztulj te dög!
Mind
kimerültek, így csak abban bízhattak, hogy ez sikerül. Csökkent
az életcsík, lassan, de biztosan, ám megállt 100 körül.
-
Na ne...
-
Ilyen nincs...
A
boss épp mozdult volna, de egy árnyék emelkedett el az inda
falról, egy tőr repült, egyenesen a monstrum homloka közepébe,
és Raven landolt épp Arma mellett. A boss megingott, az életcsíkja
leesett nullára, minden
porcikája elkezdett repedezni, majd egyszerűen felrobbant, és
hatalmas porfelhőt, valamint 2000
tapasztalatot és ugyanennyi aranyat hagyott maga után. Mire elült
a por, minden felől hallani lehetett az ujjongást, ami olyan volt,
mintha legalábbis az egész játékot végigtolták volna. Ennyire
volt csak nehéz ez az ostrom.
-
Sikerült!
Sokan
egymás nyakába borultak, sokan csak térdre rogytak és pihegtek
Armához meg odarohantak új barátainak
java a nyakába ugrált. Meiya, Hollywind és Shirayuki szabályosan
körbecsókolták Armát, míg Luala, és Arogantia csak álltak két
lépésnyire tőlük, és a maguk hangtalan módján ők is együtt
éreztek. Raven volt az egyetlen, aki jéghideg maradt, és csak
elfogadta a dropokat, amik az utolsó ütésért jártak bónuszként,
egyet kivéve.
-
Arma!
És
Arma kapott egy kis kereskedési felkérést, amit elfogadva már
várta is a meglepetés. Egy kétkezes Kard, valószínűleg a
hatalmas Pallos kicsinyített változata, „Dramon Killer” néven.
-
A tiéd lehet, nekem nem kell.
Ez
volt Raven esetében a köszönöm, a szép volt, és az öröm volt
veled harcolni kifejezése. Arma eddig az ütött-kopott, de elég
magas szintű kétkezes kardot használta, amit még egy más
fegyvernembe tartozó társával cserélt el az egykezes kardért,
amit a csontvázaktól zsákmányolt. Az elfogadott fegyver valóban
hasonlított arra, amit a Csontváz Óriás forgatott, de a
markolatát egy sárkányfej díszítette, és egyelőre túl magas
szintű volt, hogy használj. Közben Meiya is megkapta a Necromancer
Varázspálcáját, a „Dogahlut”-ot, ezzel is egy sokkal jobbhoz
jutva, mint az ócska görbe bot, amilyen eddig volt, és Shirayuki
megkapta Raven eddigi íját, ami sokkal jobb minőségű, és
magasabb szintű volt.
-
Na és neked?
Raven
válasz helyett elővarázsolta új szerzeményét, ami egyértelműen
egy mívesen kidolgozott darab volt.
-
Ezt is dropként kaptam. A neve… Ereis íja… Érdekes.
Igen
szép megmunkálású, hosszú visszacsapó íj volt, akár több
nyilat is ki lehetett vele lőni egyszerre, és remekül kézbe állt
a tolvajnak, aki két csontmarkolatú tőrrel is gazdagodott.
-
Tulajdonképpen melyik karakterosztályba tartozol te? Mert hogy nem
vagy igazi tolvaj, az is biztos.
-
Még én sem tudom…
Raven
már épp elsétált volna, de még visszafordult, hogy a maga kicsit
morcos modorában odavesse:
-
Persze, senki sem mondta, hogy nem lehetek mindkettő.
Két hét telt el az ostrom óta. A város romjai között létrejött egy tábor, ahol már sokkal biztonságosabban élhették a játékosok a mindennapjaikat. Chaos nem hallatott magáról, a légiót legyőzték, és minden nehézség ellenére is, egyetlen embert sem vesztettek. A romokat eltakarították, az elhullott fegyverek maradékaiból a fegyverkovácsnak készülők elkezdték megjavítani, amit még meg lehetett menteni, felhúztak pár házikót a módosabb játékosoknak, akik nagyot kaszáltak a csata alatt, és a vadászoknak is akadt végre munkája, a várost körülvevő erdő tele lett vaddal, szörnyekkel, nem messze a várostól pedig egy folyó is csordogált már. Lassan bővült, szépült, jobb és kívánatosabb lett a város, amit a lakói el is kereszteltek Naugena névre, az új kezdet tiszteletére. Volt fogadó, ahová mindenki örömmel járt be, ha más nem, hát beszélgetni, sztorizgatni, élni a nagy győzelem mámorában, és persze unaloműzésként.
Arma
egyik este aztán összehívta újdonsült barátait ebbe a fogadóba, ami
lényegében összetákol asztalok és padok voltak cölöpökkel
kifeszített ponyvák alatt. Nagy mondanivalója volt.
-
Nem tudom, hogy ti mit szóltok majd, de én úgy döntöttem, hogy
tovább állok innen.
-
Hogy mi?
Mindannyian
döbbenten bámultak erre a kijelentésre, de Arma
láthatóan nem viccnek szánta. Raven szólalt meg végre, aki az
egyik cölöp tövében ült.
-
Na és, hová mennél?
-
A legközelebbi városba. Akárhogy is számolom, az nem lehet, hogy
ennyien maradtunk csak össze-vissza…
-
Na jó, de honnan veszed, hogy találsz még másokat is?
-
Onnan hogy mindegy kit kérdeztem, nem beszéltek olyan vészesen sok
emberről. Ami azt illeti, több mint húszezren kezdtük meg ezt a
Beta tesztet, és nem hinném, hogy a légió ebből több mint
tizenkilencet levágott volna.
-
Ebben van logika…
Mind
gondolkodóba estek, és Meiyának jutott elsőként eszébe egy
ötlet.
-
A Folyón lefelé hajózva talán találhatnánk egy várost…
-
Ez igaz, de mennyire gyorsan teremti meg magát a játék?
-
Egyre gyorsabban. A Városok talán már léteznek, csak a kapcsolat
nem jött még létre minddel.
Ennek
volt is logikája, és többen is bólogattak az ötletre. Raven
szólalt fel végül.
-
Na és, mit akarsz tőlünk?
-
Hogy velem gyertek!
Erre
a válaszra vártak nagyjából mind, de nem volt egységes a
fogadtatás. Meiya ragyogó szemekkel bólogatott, ő már jóformán
ment volna azonnal, ha Arma azt mondja. Arrogantia csak komoran
bólintott egyet, mert nyilván neki sem volt épp kellemes ez a
hely, ahol még mindig sokan kinézték. Raven hallgatott, nyilván
időre volt szüksége, hogy döntsön, Luala nem is mondott semmit,
látni lehetett, hogy menni akar, Hollywind viszont a fejét rázta.
Akármennyire is összenőttek Lualával, neki semmi kedve sem volt
elhagyni ezt a jelenleg még biztonságos helyet, ami érthető is
volt.
-
Na és te?
Shirayuki
egy pillanatig forgatta a szemét, de végül hangos választ adott.
-
Én is meg akarom keresni Greget, épp annyira, mint te.
-
Akkor ez eldőlt. Holnap reggel én menetkész leszek.
-
Már? De hogyan?
-
Szereztem egy kis hajócskát, ami a folyó partján vesztegelt, ki
tudja már milyen rég. Elég nagy, hogy mindannyiunkat elvigyen.
-
És tudod is irányítani?
-
Azt sajna nem. Elég borsos áron, de szereztem valakit, aki segít
majd ebben, így azt hiszem, nem lesz nehéz.
Mind
összenéztek, de aki már belement, az nem akart elállni a
szándékától, így csak össze kellett pakolják a cókmókjukat,
és menetkészek is voltak. Másnap reggel, a várostól mindössze
egy kilométernyire a folyó parttól nem messze, valóban egy kis
hajócska horgonyzott, és várta az utasait. Meiya és Luala
érkeztek elsőként, utánuk Arrogantia, aki most levetette a csuhás
köpenyét, és fekete alapon arannyal hímzett talárjában sétált
a vízben egészen a kötéllétráig, amin felkapaszkodhatott az
eléggé kis merülésű hajócskára, ami ilyen módon képes volt a
folyón is közlekedni. Jött Shirayuki és Arma is, akik az elmúlt
este együtt mentek haza, és végül, de nem utolsósorban, mikor
már majdnem horgonyt szedtek…
-
Várjatok!
Raven
ácsorgott a parton, hátravetett kapucnival, ezzel is felfedve kissé
bozontos hollófekete haját, és Elf mivoltát.
-
Van hely egy utasnak?
-
Éppen akad.
Erre
a kis biztatásra aztán a tolvaj-íjász is belegázolt a vízbe,
fel a kötéllétrán, és a felé kinyújtott kezet elfogadva
felkapaszkodott a fedélzetre.
-
Mindenki megvan?
-
Igen!
Mind
vidáman válaszoltak, amennyire tőlük telt, a horgonyt felszedték
hát, és a sodrás, valamint az enyhe szél kis segítségével
megindult a kis bárka, mert nagyon másnak nem nevezhető, előre az
új kaland felé.
-
Mire számítasz?
Meiya
kérdésére a hajócska orrában álló Arma csak némi szünet után
válaszolt.
-
Szerintem, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik összefogtak a saját
érdekükben, hogy megostromoljanak egy biztonságos zónát.
Biztosan találunk majd még több embert a legközelebbi városban.
Ezzel
a gondolattal is felszerelkezve, Arma a távolba szegezte a
tekintetét, amennyire csak lehetett, minden apróságot alaposan
megfigyelve, hátha szükségük lesz majd az éles látására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése