Csata a vízen
Mire észbe kaptak, már mind
bent ültek a házban, aminek az ajtajában Meiya pihegett az imént,
és mint kiderült, ez is egy kocsma volt. A kis csapaton kívül a
felmentő sereg mindössze három főt tett ki. Az egyikük gyógyító,
abból is férfi, a harmincas éveiben járhatott a valóságban is,
a hanga alapján legalábbis, és külsőre a játékban sem volt
más, a kezében pálca helyett ellenben egy hét tollú buzogány. Az
ablakokat egy jókora Ork sámán járta végig, szemügyre véve az
elvonuló Mermanokat, majd sokkal nyugodtabban ült le, hogy segítsen
a sérültek ápolásában. A harmadik egy törpe mérnök volt, aki
egy villám puskát szorongatott, egy Steampunk eszközt, ami erre a
karakterosztályra igen jellemző volt.
- Mind megvagytok?
- Ketten odavesztek...
Elég gyászos volt a
hangulat, és ez nem is csoda. Raven és Shirayuki, akármilyen
újsütetű volt ez a barátság, akkor is lesújtotta a veszteség a
többieket.
- A boss kapta el őket?
- Igen, a hajónkkal együtt.
Az Ork majdnem három méteres
volt, derékig meztelen felsőtestét totemjei vérrel festett rajzai
tarkították, a nyakában egy bőrszíjon egyetlen zsugorított
fejet viselt, hatalmas, erőteljes teste fatörzs vastagságú lábakon
nyugodott, amiket medvebőrbe bújtatott, ugyanebből a medvebőrből
készült ágyékkötőt viselt, rajta orvosságos zacskóval, a
hátán keresztebe egyetlen botot vetett, a végén egy
marhakoponyával.
- Én Zakzat vagyok, a többiek
pedig Lazgo, és Muradin.
- Ez komoly? Egy játékból
vetted a neved?
- Nézz rám! Talán nem
hasonlítok?
Az tény volt, hogy
Muradinnak, ellentétben a legtöbb törpével, akik szándékosan
láttatták magukat öregnek, ugyancsak fiatal külseje volt, amivel
egy rőt szakállú motorosnak is elment volna. A ruhája aránylag
elég egyszerű volt, egy vászon nadrág, felette fém
lábszárvédőkkel, egy bőrkabát, nagy réz szegecsekkel, a kezein
nem visel kesztyűt, mint a játékosok többsége, a fején pedig
bőrsipka, rajta motoros szemüveg aminek az egyik lencséje
célkeresztként szolgált, a másik pedig nagyítóként. A fegyvere
is igen különleges volt, az agya gyakorlatilag áttetszett, benne
számos fogaskerék, és egy elég komoly kondenzátorszerű eszköz,
ami az elektromos tölteteket szolgáltatta.
- Nagyon megnézed magadnak,
fiacskám! Akarsz ismerkedni is vele?
Muradin egyenesen Armára
szegezte a flintáját, de Zakzat megfogta a csövét, és felemelte.
- Nyugi, Muradin, ők velünk
vannak.
- Jó, tudom, csak
szórakoztam.
Egyedül Lazgo volt csendben
és csak néha mormolt valamit, mikor épp gyógyvarázst bocsátott
a sebre. Zakzat leguggolt Arma mellé, és a két sebét vizsgálta,
majd megcsóválta a fejét.
- Kirántottad a nyilat, mi?
- Muszáj volt, másként nem
tudtam mozogni.
- Ez érhető, de előbb el
kellett volna törni. Kampós végű nyíl volt, az befelé nem okoz
nagy kárt, de kifelé ilyen ronda sebet hagy.
Lehúzta a fiú nadrágját,
amit látva Meiya és Luala is idegesen fordult el, Arrogantia pedig
odahajolt, hogy megvizsgálja a sebet.
- Ez elég csúnya. Bátor és
erős ember, aki egy ilyennel rohangál. Bátor, erős, és ostoba.
Arma elszörnyedve
látta, hogy a combján jókora seb tátong, egy kis csimbók lógott
ki belőle, izom, amit a nyíl kampós vége tépett ki, és lassan,
de folyamatosan csordogált belőle a vér.
- A rohadt életbe...
- Arrogantia...
- Előbb le kell ápolni, hogy
könnyebben gyógyuljon.
Egy tőr került elő, tű és
cérna, mint valami harctéren a felcsernél, a kilógó darabkát
levágták, szétnyitották a sebet, hogy jobban hozzáférjenek,
kitisztították valami alkoholszerűséggel, majd összevarrták.
- Ez már jó lesz. Most...
Arma ugyancsak derekasan
viselte magát, holott láthatóan többször is összerándultak az
arcizmai közben. A fájdalom most kezdett csak megjönni, amikor az
adrenalin, ami a vészhelyzetben elöntötte a szervezetét,
elszállt. A játék olyan jól stimulálta a szervezetet, hogy nem
csupán a játék szimulálta ezt a hatást, hanem valójában is
megtörtént.
- A fény bocsásson égi
védelmet a Luminarisodra! Cure!
Ennyi volt az egyszerű, de
hatásos gyógyvarázs, és a fájdalom is elmúlt pillanatokon
belül. Arma persze hálás tekintettel biccentett a lány felé, aki
csak megforgatta a szemeit. Nem szerette, ha dicsérgetik, vagy
hálálkodnak neki. Meiya ellenben sokkal jobban megszenvedte a
dolgot, hisz három nyíl is a testébe fúródott, és csak az
egyiket tudták könnyebben kiszedni. Most is jajgatott, sőt
sikított is, mikor az egyiket kihúzták a hasából.
- Rendben lesz?
- A kis barátnőd sokkal
csúnyábban járt, mint te. Teszem hozzá, a csuklód elég
kellemetlen lehet, de neki csak egy valami fájna jobban ennél, azt
meg nem akarod
megtapasztalni.
Armának volt némi fogalma,
mire gondolhat az amúgy kicsit mogorva törpe. Arrogantia végzett
nála, és átment Meiyának segíteni. Előkerült egy fadarab, amit
odatartottak a szerencsétlen lány elé.
- Erre harapj rá!
Még ráharapva is nagyon
szenvedett szegény, és Arrogantia volt az, aki meglepő módom
nagyon megnyugtató hangon tartotta benne a lelket. A három nyíl
már kint volt, már csak a sebeket kellett ellátni, és Arma már,
ha nehezen, de feltápászkodott, és leült a székre, ami mellett
eddig a földön hevert. A gyógyvarázs hatott, már nem fájt
semmije, csak érezte, hogy feszül, így óvatosan mozgott csak.
- Átkozott valósághűség,
igaz?
- Az... Ha nem lennék
úriember, most káromkodni is tudnék, ugyan cifrán.
- Megértelek.
Muradin mogorván hatott, de
el lehetett vele beszélgetni, ha olyanja volt.
- Arma, segíts egy kicsit!
Arrogantia utasítására,
mert ez nem kérés volt, emez felkelt, odasántikált, letérdelt
Meiya mellé, és átvette annak fejét az ölébe, a kezeit pedig a
sajátjába.
- Tarts ki!
A fadarabbal a szájában,
amit már félig átharapott, Meiya csak sűrűn bólogatni tudott.
Zakzat villámgyorsan és precízen dolgozott, a két gyógyító
pedig csak be kellett fejezze.
- Nagyon ügyesen csinálod.
Nem tudtam, hogy a sámánok ilyet is tudnak.
- Valójában sebész vagyok,
így ez nem olyan bonyolult.
A mély, majdnem mennydörgő
hangú, nagydarab Ork, a nagy kezeivel is nagyon óvatosan és
könnyen tett-vett.
- Másként a gyógyítóknak
kellene ezt is csinálnia.
Luala elmélyülten figyelte
minden mozdulatát,
abban a reményben, hogy egyszer még jól jöhet ez a tudás. Mikor
mindenkit sikerült végre megszabadítani a fájdalmas
függelékeitől, és Meiya kicsit lepihent az emeleten, Arma és a
három vendéglátójuk összeült, hogy nyugodtan végigbeszéljenek
mindent.
- Hányan jöttetek ide?
- Rajtunk kívül még ketten
voltak, de ők...
- Miattuk ne aggódj, nincs
nagy bajuk.
- Hogy érted ezt?
- Majd meglátod, de előbb ki
kell pihennetek magatokat, amennyire csak lehet.
Zakzat nem volt az
ellentmondást tűrő típus, így a többiek el is vonultak, hogy
lefeküdjenek, ahol csak lehetett.
- Na és ti? Hányan vagytok?
- Ha a fogságba esetteket nem
számolom, akkor magad előtt látod az egész bandát.
- Mi...
Arma megdöbbenése nem ismert
határokat. Minden vad elképzelését felülmúlta az, ahogy lassan
tudatosult benne ennek a válasznak a jelentése. Ha meg akarják
szerezni ezt a várost is, ennyi merman ellen ez a létszám
reménytelenül kicsi.
- És hogy értitek azt, hogy
a többieknek nincs semmi baja?
- Ha holnap reggelre
összeszeded magad eléggé, akkor megmutatjuk ennek a városnak a
titkait.
Bár ez elég homályosan
hangzott, Arma szó nélkül engedelmeskedett, és bár sok kérdése
lett volna még, az orvos szigorú utasítására le kellett
pihennie. Nem nagyon fűlt a foga a gondolathoz, hogy csak hárman
tudnak segíteni nekik, ami épp csak egyel
több, mint ahányan ide érkeztek, ha Raven és Shirayuki
elvesztését is elszámolja, de az is igaz volt, hogy ők már
tudnak valamennyit erről városról, így nyilván azt is tudták,
hogy kell elkerülni a portyázó szörnyeket.
- Alszol?
- Dehogy...
Így kezdődött az a
beszélgetés, amit aznap Meiyával lefolytatott. A lány az emeleti
szobák egyikében ült az ágy tetején, a térde felhúzva, az arca
még mindig sápadt, de már jobban volt, pláne mikor meglátta a
vendégét. Épp a ruháján dolgozott, ami meglepő módon magán
viselte a kellemetlen meglepetés nyomait.
- Azért egész csinos vagy
így.
- Huh...
Meiya elpirult, mert a köpenye
nélkül, ami ápolt és eltakart, csak az alsóneműje volt rajta.
Mindkettejük felszerelése megviselt volt a használattól, bár
Arma nem hordta a fekete szerelését, hanem egy könnyű
sodronyinget, és fém kesztyűket. A lábszárvédői is bőrből
voltak, és egyszerű bakancsot viselt.
- Te miért nem hordod soha
azt a menő szerkódat?
- Mármint a feketét? Áh,
azt különleges alkalomra
tartogatom.
- Mint valami ünneplőt?
- Aha, úgy valahogy.
Egy darabig hallgattak ezután,
és érezték a másikon, hogy bántja a két elvesztett tag
hogyléte. A három bátor kalandor, akik megmentették őket, azt
állították ugyan, hogy nem kell félniük miattuk, de ezt nem volt
olyan könnyű elhinni.
- Szerinted, ha nincs bajuk,
akkor mégis hogy jutottak le a hajóról, vagy miért nem láttuk
őket megmenekülni?
- Talán ahogy leugrottak,
elkapták őket.. Ki tudja.
- De ha elkapták őket akkor
nem kellene mégis aggódnunk? Mármint a szörnyek eddig senkit sem
kíméltek.
- Ez igaz, de talán valami
céljuk van velük. Azok hárman nagyon úgy tűnt, tudnak valamit.
- Holnap kiderül, igaz?
Meiya egy darabig megint
hallgatott, aztán mosolyogva megjegyezte:
- Tudod, egyre gyakrabban
beszélgetünk így.
- Ha zavarlak, csak szólj!
Arrogantia is mindig elküld,
ha már unja a jelenlétemet.
- Ne butáskodj már, én
örülök ha, van normális társaságom.
Még vagy egy órán keresztül
beszélgettek így mindenféléről, és nem is gondolhatták, hogy
közben minden szavukat hallják, ugyanis a fal nem volt épp vastag,
így Arrogantia a szomszédban mindent hallott. Mikor aztán Arma
otthagyta Meiyát, hogy végre keressen magának egy szobát, már az
ajtóban várta.
- Hát te?
- Tudod, a falak nem valami
vastagok itt...
- Tehát hallottál mindent,
amiről tárgyaltunk?
- Inkább többet, mint amire
kíváncsi voltam. é
Meiya őszintén színt
vallott a társaival kapcsolatban. Ravent és Shirayukit például
nagyon kedvesnek talált, annak ellenére is, hogy a fiú, mert
szerinte nem volt idősebb egy fikarcnyival sem, kicsit magának
valónak látszik is. Lualára azt mondta, talán lány lehet, aki
nem szereti ezt a tényt, ezért adja ki magát fiúnak, Arrogantiát
pedig sajnálta, amiért élőholt fajba tartozik, és sokszor úgy
érezte, egy ölelésre lenne szüksége.
- Ejha... Jól kihallgattad...
- Igen, és előre mondom, nem
vagyok egy túl ölelkezős típus...
Arrogantia,ha ezt egy
szarkasztikus, vagy még inkább önironikus poénnak szánta, akkor
célt ért vele, mert Arma el is mosolyodott. Végül, mielőtt
befordult volna az ajtón, azért megjegyezte:
- Ami azt illeti, mindezzel
egyet értek. Meiya jó emberismerő, és majdnem olyan bátor, mint
te vagy.
Eszerint már hárman értettek
egyet majdnem mindenben. Ők hárman... Nem inkább mind, nagyon egy
húron pendültek, és akármilyen rövid ideje voltak is együtt,
szavak nélkül is nagyon jól megértették egymást időnként. Még
Raven is így volt, holott nem volt az a közösködő típus.
Arrogantia ugyan néha az élőholtak állandó fa arca mögé
rejtőzött, de ő sem volt olyan mogorva, mint amilyennek láttatni
akarta magát, másként mit törődött volna a többiekkel.
Csapatként nehéz volt felvenni velük a versenyt, de mindig
szívesen fogadtak volna be más játékosokat, ha arról van szó.
Arma még akkor is ezen az utolsó megjegyzésen gondolkodott akkor
is, mikor belépett a szobába, ami még üresen állt. Abban nem
volt egészen biztos, hogy a három, láthatóan nagyon jó
barátságban lévő alak állandóan itt bujkál-e,
vagy csak most nézték ki ezt a helyet maguknak. Nem is nagyon volt
kedve ezen tűnődni, egyszerűen befordult a fal felé, és aludt.
Igaz, hogy még este sem volt, de a nap izgalmai egy kicsit sok
voltak neki, és semmi kedve sem volt tovább fent maradni. Zakzat
úgyis csak másnapra ígérte a város megmutatását, így csak
unatkozott volna.
Másnap aztán már
napkeltekor hárman léptek ki a kocsmából. Az egyikük egy elég
feltűnő, nem egészen a ruházatához, vagy épp a többiekéhez
illő fegyvert hordott magával, a másik kettő leginkább egy
lovagra hasonlított, sisakja nem volt, csak egy jókora kard a hátán
keresztbe vetve. A harmadik egy pap külsejével bírt, fehér
csuhája elég feltűnő volt, ahogy a feltűnő buzogány is, amit
az oldalán viselt. Nem nehéz kitalálni, kik ők, nemde?
- Szóval, csak mi hárman
megyünk?
- Elegen vagyunk, nem? Minél
kevesebben járunk-kelünk, annál kevesebb az esély, hogy
kiszúrnak.
- Na és a Mermanok?
- Csak a tetőn ücsörgő
őrszemekre kell odafigyelnünk, azokat meg nem nehéz felismerni.
Muradin tehát nem először
csinálta már ezt, és mivel Lazgo nem szólt közbe, így Arma is
megnyugodhatott. Az út a kikötőig, ami a valódi céljuk volt,
hosszú volt, ami közben alaposan oda kellett figyeljenek. Muradin
menet közben végig magyarázott, de csak lassan ért el a
legfontosabb részhez.
- A dögök javarészt a víz
alatt csücsülnek, és várják a jelet. Addig elő sem dugják az
orrukat.
Felemelt kézzel jelezte a
többieknek, hogy álljanak meg, és ahogy Arma követte az ujját,
amivel felfelé mutatott, az egyik tetőn meglátta az egyik
Merman őrt, ahogy a párkányon gubbaszt, és nagy szerencséjükre
épp nem feléjük néz. Szép darab figura volt, magas, majdnem
kétméteres, csupa izom testét ezüstös pikkelyek borították,
ujjai között úszóhártya feszült, lábain és karjain is úszókat
viselt, nagy busa fején oldalt a fülei is enyhén uszonyokra
emlékeztethettek bárkit, és bár kopoltyúnyílása volt, a
szárazon is jól érezte magát.
- A többi ilyenkor a víz
alatt csücsül, és várnak a jelre. Ha ez a Jankó előbb vesz
észre minket, ránk szabadítja az egész bagázst.
- Még jó, hogy nyitott
szemmel járunk. hogy intézzük el?
- Mindjárt meglátod.
Muradin a vállához emelte a
fegyverét, gondosan célzott, majd mikor megnyomta a ravaszt, egy
kisebb csattanás, egy villanás, és az őrszem lebukott a párkány
széléről, majd atomjaira hullott, mielőtt a vízbe esett volna.
- Na, így kell ezekkel bánni.
Arma megértette már végre,
hogy miért épp az ír akcentusú törpe vezeti ezt a kis
expedíciót. A maga 42. szintjével jóval erősebb volt még nála
is, pedig ő kimagaslott a társai között 36-tal, és csak
Arrogantia és Raven érhetett a közelébe 32-vel és 30-cal.
- A kikötő még elég messze
van innen, úgyhogy még oda kell figyelni.
Muradin egyáltalán nem
túlzott, a dokkok csak egy bő kétórás út után tűntek fel
előttük. Ami azt illeti, nagyon nagy kikötőről beszélünk, ami
a nagy Doveri, Liverpooli, Southhamptoni, vagy akár a Bostoni
kikötők méreteivel vetekedett. Összesen harminc móló vezetett
le a vízhez, amik a raktáraknál kezdődtek, és majdnem egy
kilométerre vízbe nyúltak. Megmásztak egy épületet, hogy
jobban belássák az egészet. A balra tőlük fekvő, a javítások
elvégzésére használt úgymond szárazdokk vagy húsz
kisebb-nagyobb hajó befogadására is alkalmas volt. Muradin átadta
a távcsövét Armának, aki végigpásztázta vele a partot. egy
dolog azonnal szemet szúrt:
- Egy hatalmas hajót
horgonyoztak le a kikötőben.
- Pontosan, az a Marie
Louise.
Ezek a dögök azt használják zárkaként azoknak, akiket
elfognak.
- Sokan őrzik?
- Miért van az az érzésem,
hogy te már kitaláltál valamit?
- Egyelőre nem vagyok
teljesen biztos. Vizsgálódjunk még egy kicsit!
A kérdéses hajó egy
négyárbócos vitorlás volt, majd 100 méter hosszú, a víz fölé
majd húsz méterrel magasodó, teljesen ép, megerősített
hajótestét öles vastagságú fákból ácsolták össze, az orrán
egy sellő szépen faragott szobra díszelgett, arannyal futtatva.
Lejjebb vagy harminc lőrésen keresztül egy sor ágyú torka
kandikált ki, ami jó hír volt, tehát egy valódi csatahajóval
volt dolguk.
- Odanézz! Mit gondolsz, mi
az ott?
Muradin átvette a látcsövet,
majd Lazgonak is átadta, mielőtt vállat vonva válaszolt.
- Halvány sejtelmem sincs.
- Akkor megmondom én. Az ott
egy jel, ami arra utal, hogy a barátaink jól vannak, és a
fedélközben tartják fogva őket.
Az avatatlan, vagy ebben az
esetben inkább nem ismerős szemnek az egyik ágyúcsövön lógó
fehér kelme ugyanis, amire
Arma felhívta társai figyelmét, nem volt különösebben
jelentőségteljes dolog, Arma viszont felismerte Shirayuki sálát,
amit mindig viselt, és amit gondos kezek az ágyú csövére
kötöztek, tudva, hogy valaki észre fogja venni, és tudja majd,
mit jelent.
- Okos, ez azt jelenti, hogy
szabadon járkálhatnak odalent, ha ki nem is szabadulhatnak.
- Vagy Ravent ismerve, ők
ketten már szabadok, de úgy csinálnak, mintha még foglyok
lennének.
Ez megnyugtató tudat volt, és
a kis csapat azzal az elhatározással tért vissza a társaság
másik feléhez, akik közben követték őket, és a város
könyvtárában találtak új búvóhelyet, ahogy azt előre
megbeszélték.
A Marie Louise fedélzetén persze az őrök, akik persze ugyanolyan merman őrszemek voltak, mint amiket Muradin is ártalmatlanná tett, épp végeztek egy újabb ellenőrzéssel, Raven és Shirayuki, valamint majdnem kétszáz részben, vagy még teljesen megkötözött társuk pedig egyedül maradtak.
- Ideje volt már, hogy
elmenjenek végre. kezdtek idegesíteni.
- Na igen, de ha nem csapunk
akkora zajt, nem is adtunk volna okot, hogy bejöjjenek.
Mindkettőjüket elfogták,
amint a partra vergődtek a már elsüllyesztett bárkáról, és a
legrövidebb úton a hajóra juttatták őket. A kéznél lévő, és
látható fegyvereiket elvették, de Raven mindig tartott egy kést
az ingujjában, így ki tudta oldozni magukat, és elhelyezte a
jelet. Ez még előző éjjel történt, és sikerült teljesen
észrevétlenül megtennie, míg a többiek aludtak, vagy csak úgy
csináltak.
- Meglep, hogy még nem
találták meg a sálamat.
- Engem is, de ez egy részről
szerencse, másrészt...
Raven hirtelen elhallgatott,
és óvatosan forgatva a fejét, kémlelődött a legközelebbi
lőrésen keresztül.
- Mi az? Látsz valamit?
- Egy fénycsóvát. Talán
visszatükröződik a fény valamiről...
- Ha szerencsénk van, akkor
Armáék azok.
Mikor teljesen csend lett,
Raven újra megkezdte a foglyok kiszabadítását de megszökni így
sem tudtak, mert a feljárót lezárták.
Eközben a társaság másik része épp kupaktanácsot tartott. Arma és Muradin felvázolták a helyzetet, a többiek pedig figyelmesen hallgattak, majd Luala szólalt meg, Raven nem lévén ugyanis neki kellett a megmondónak lennie.
- Szóval, akkor megtámadjuk
a hajót, és elsüllyesztjük, vagy mi?
- Ellenkezőleg, elfoglaljuk,
és felhasználjuk a Boss ellen.
- Igen, és ezt hogy
gondoltad?
- Csellel.
Arma javaslata persze némi magyarázatra szorult, de ezt inkább ne részletezzük! Nagyjából fél órával később a nap már kezdett leáldozni, mikor két fegyvertelennek látszó alak sétált végig a kikötő legszélső mólóján. Egyikük egy kicsit szedett-vedett ruházatú elf, aki egy farkas fogaiból fűzött nyakláncával szórakozott menet közben, míg a másik sodronyingben, de kesztyűk, lábszárvédők és csizma nélkül, mezítláb sétált mellette.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Működnie kell, másként
fújhatjuk.
Arma kicsit idegesen kémlelte
a móló végében három jókora horgonyláncon, a végükön
nyilván vasmacskán ringatózó hajót, és csak azt leste, mikor
jelez már végre az őrszem.
- És ha nem melléjük dobnak
be minket, hanem az árbochoz kötöznek, vagy ilyesmi?
- Ezt a kockázatot vállalnunk
kell. Ha így lesz is, még mindig jöhet a B terv.
- És mi a B terv?
- Majd kitalálom.
- Ez nem valami biztató...
Luala nem ok nélkül volt
ideges, és most is nehezére esett nyugalmat erőltetni magára,
mikor meghallották az őrszem rikoltását. Mintegy parancsszóra, a
Mermanok vagy százan ugráltak elő a vízből, és körül is
vették őket. Luala kicsit idegesen, de elmagyarázta nekik, hogy
megadják magukat, ami persze nem volt nehéz, hisz beszélte az ő
nyelvüket. Az érthetetlen varangyos béka kuruttyoláshoz hasonló
beszéd kicsit idegesítette Armát, de meglepetésére működött,
és miután megmotozták őket, megkötözték kezüket és lábukat,
egy-egy Merman a vállára kapta őket, és elindultak vissza ki-ki a
maga posztjára.
- Nekem kellett volna
mennem... Ostoba kölyök, ha elszúrja, az az én lelkemen szárad.
Muradin így zsörtölődött,
miközben a nap közben már használt háztetőn figyelték az
eseményeket.
- Baj lesz ebből,
meglátjátok.
- Bízhatnál annyira Armában,
hogy megadd neki a lehetőséget egy terv sikerre viteléhez!
Kivételesen Arrogantia volt
az, aki kiállt egy társáért, és nem fordítva. Muradin még
mondott volna valamit, de inkább visszatartotta. Eközben nyílt a
fedélköz teteje, és két új arcot löktek le a lépcsőn, akik
nyekkentek egyet, és nem mozdultak utána. Raven csak ennyit látott,
de tudta jól, mi történik.
- Ezt aztán jól
kiterveltétek.
Ezzel hajolt oda Armához, aki
most ingujjban volt, mert a sodronyingétől is megfosztották, és
elvágta a kötelékeit. Luala is hamarosan szabad volt, és végre
körülnézhettek. A fedélköz, ahogy azt sejtették, terebélyes
volt és bőven volt hely annak a 170 embernek, akiket ott lent
találtak.
- Jó sokan vagytok. mindenki
egyben van?
- Amennyire csak lehet. Kicsit
zsibbadtan, de megvagyunk.
Shirayuki helyzetjelentése
után Arma röviden felvázolta a tervet, és mindenki egyetértően
bólogatott. - Jó, akkor munkára! Luala,
tiéd a csapóajtó.
- Bízd csak ide!
Az aprócska druida halkan
fellépkedett a lépcsőkön, és megkapaszkodott a rácsban, ami
elzárta a feljutásukat, és várt a jelre. Arma eközben szépen
előszedegette a felszereléseit, de nem csak ő, hanem mindenki más
is, aki csak részt akart venni az akcióban, és most előkerült a
fekete öltözék is, az új, sárkányfejes karddal együtt, amit
azonban még nem tudott használni. 40.szint lett volna szükséges
hozzá, és ez még nem volt meg, így nem tudta felemelni sem.
- Pedig jó lett volna ezt
most használni...
- Marad a B terv?
- Marad...
Luala szem forgatva fogadta
ezt a bejelentést, mert már megint a B terv. Előkerült a míves
kis egykezes kard, amit még Arrogantiától kapott, és mikor
mindenki kész volt, egy biccentéssel jelezte, hogy mehet a műsor.
A fedélzeten minden Merman
legnagyobb meglepetésére egy hatalmas medve törte át hirtelen a
fedélközt lezáró rácsot, kimászott, majd nyomában az eddig
fogvatartott játékosok is elkezdtek özönleni. Raven egy
mozdulattal kicsavarta a szigonyt az egyik őr markából, és azzal
is végzett vele, védett egy csapást, majd elintézte a másodikat
is, mielőtt a kupacról levette volna a saját és Shirayuki íját
is. Nagy butaság volt, de az ellenségeik az orruk előtt hagyták az
összes fegyvert. Két kilőtt nyíl, és Arma megszabadult egy
kellemetlen ellenféltől, aki a nyakán lógott szabályosan,
megfordult, és egy csapással jobb létre szenderítette. Sokan
voltak ugyan a játékosok, de az őrszemek vészkiáltására egyre
több Merman özönlött a fedélzetre, és kezdett bosszantóan
nehézzé válni a védekezés.
- De ja vu, nem?
- Azért nem ismételném
meg... Hol az erősítés?
- Kapaszkodj meg, de ne várj
nagy létszámot!
- Mi?!
Négy őrszem kurjongatott
folyamatosan, és Muradin tudta, most jött el az ő ideje. Célzott,
lőtt, és az úgymond varjúfészekből lebukott az első őr. A
második lövése épp Lualától pár centire szedett ki egyet, ami
a korláton ágaskodott, majd a kötélzetről következhetett egy,
az utolsó pedig a taton, a kormánynál óbégatott.
- Most megvagytok, madárkáim!
Kapta a dolgait, és rohant a
többiek után, akik közben szintén beavatkoztak a csatába és
mivel nem volt már ki erősítést hívjon, a fedélzet lassan
kiürült. Arma számítása bejött, az őrszemek nélkül a Merman
harcosok nem éledtek folyton újra. Muradin persze még hosszú utat
kellett megtegyen, így minden előkészületet meg kellett előre
tegyenek, hogy kész legyenek a Boss elleni harcra.
- Készítsétek a vitorlákat!
A két hátsó horgonyt fel!
Raas adta az utasításokat,
és bár életében nem volt lehetősége ekkora hajó kapitányának
lenni, most nagyon is kiélvezte ezt a kecsegtető helyzetet. Arma és
Raven egyik árboctól a másikig ugrottak, és segédkeztek
mindenben, amiben csak lehetett, miközben Luala ezúttal bivaly
alakban segített felhúzni a horgonyokat. Shirayuki pár jól
célzott lövéssel segítette Muradin menekülését. Mikor aztán
emez a fedélzetre ért, azonnal le is lökött puskatussal egy
szemtelen Mermant, aki eddig a hajókorlátnál ólálkodott.
- Szép volt!
- Ez természetes.
Meiya köszönte meg így,
akire kis híján rávetette magát a furfangos vízi szörny.
- Most már csak a Boss
hiányzik.
- Ne kiabáld el!
Azonban már késő volt. A
vízből két hatalmas csáp emelkedett ki, mint amilyen a kis bárkát
is lerántotta, és mellé iszonyú, fülsiketítő üvöltés
kíséretében egy Krakken emelkedett a víz fölé.
- Na, ez gáz...
Ez a Krakken egy hatalmas
tintahal volt, a mitikus szörny legismertebb alakja, bár több is
volt még ezen kívül, csápjai hatalmas karmokban végződtek,
talán legfurább adottsága a hatalmas, mindent elnyelő torok volt,
amit most megmutatott, kiemelkedve a vízből, és még egy
üvöltéssel megindulva a, Marie Louise felé.
- Horgonyt fel! Vitorlákat
feszíts! Ágyúkat készíts! Kormány, fél fordulat balra!
- Aye, fél fordulat balra!
Mindez percek alatt zajlott
le, a méretes hajó meglódult előre, és egy nagyobb ívben
elkezdték megkerülni a hatalmas szörnyeteget.
- Krakken... lv. 46, 110000
Hp... Jesszusom...
Arma a látcsövön keresztül
leste a Boss minden mozdulatát, hogy ne tudja meglepni őket. Ekkora
Bossra, pláne ennyi életerővel, nem számíthattak, de ezt is le
kellett nyelni. Abban persze bízhattak, hogy Arma elképzelése,
miszerint a hajó maga is egy hasznos fegyver lehetett ellene.
- Starboard kész!
- Starboard kész!
Arma ismételte a parancsokat
és a rájuk kapott válaszokat, mintegy első tisztként szolgálva
Raas kapitány mellett.
- Várjatok, míg egy vonalba
érünk vele!
A Marie Louise, akármilyen
jól fel volt szerelve, sajnos a gyenge szélben nem volt olyan
fürge, mint amilyennek szerették volna. Erről a majdnem 100 tonnás
súlya tehetett, amilyenre saccolták, és egyébként nagyjából reális is
volt, jó szélben meglehetősen nagy sebességet is
elérhetett volna ellenben. Tó lévén még sodrás sem volt, ami mozgathatta
volna, méltóságteljes tempóban haladt.
- Most, Starboard, Tüzet
nyiss!
A parancs elhangzás után
pillanatok alatt eldördült egy olyan sortűz, amit a harminc ágyú
csak produkálni tudott.
- Portside kész!
- Teljes fordulat jobbra!
A hajótest most már sokkal
fürgébben mozdult, hála némi hathatós segítségnek Lualától,
aki druida lévén, képes volt a szelet befolyásolni, ha nem is
fegyverként, mint egy általános mágus.
- Portside, Tűz!
Újabb össztűz, és nem
hiába. 110 ezerről indultak, de már lement 90-re.
- Tölts!
- Mágusok...
Ekkor meglepő dolog történt:
a hatalmas Krakken ronda fején valami megvillant, és egy jókora
energiasugár száguldott hirtelen a hajó felé.
- Balra! Kitérés balra!
- Aurora Shield!
A gyógyítók szerencsére
észnél voltak, és még épp idejében terjesztettek az ekkor épp
magatehetetlen, nehézkesen forduló vízi alkalmatosság elé, ami
épp csak el tudta hárítani a halálsugarat, szétterítve azt.
- A rohadt életbe! A Krakken
mióta tud Shoop da Whoopot nyomni?
- Most óta, úgy látom...
Ez egy elég necces helyzet
volt, ha a gyógyítók, élükön Lazgoval és Arrogantiával,
nincsenek a helyzet magaslatán, most nagyon nagy bajban lettek
volna.
- Starboard kész!
- Portside is kész!
- Élesen balra!
És ez így ment tovább, míg
a Marie Louise elég közel nem ért, hogy nemcsak az ágyútűz, de
a hatalmas boss csápjai is veszélyessé váltak.
- Jobbról!
Az egyik csáp épp feléjük
tartott, de egy jól irányzott lövés mind Muradintól, mind pedig
az íjászoktól, és le is hanyatlott hamar.
- Tűz!
Közelről sokkal hatásosabbak
voltak a találatok, és már szorgosan szálltak a nyilak is, még
akkor is, ha nem sok foganatjuk volt amúgy.
- Meiya, most ti jöttök!
A mágusok, a sámánok, és
aki csak mozgott, és képes volt valamilyen tűz, vagy mennykő
varázsra, azonnal munkához látott. Záporoztak a villámok, és a
legkülönbözőbb tűzesők, meteorok, és ami csak elképzelhető
volt, miközben az ég szinte teljesen elsötétült és elkezdtek
előjönni az első csillagok is.
- Ha így folytatjuk, nem
látunk majd kutyafülét sem. Kell valami fényforrás!
- Majd én intézem!
Arrogantia, aki eddig nem sok
mindent tett, azon kívül, hogy pajzsot emelt a hajó elé a
sugártámadás ellen, most felemelte a kezeit az ég felé, röviden
kántált valamit, miközben a két tenyere között egy kis fénygömb
kezdett el egyre fényesebben ragyogni, majd elengedte, és mikor
felért az égre, a holddal látszólag egy vonalba, egy nagyobb
robbanáshoz hasonló villanás, és majdhogynem nappali világosságot
biztosító varázs fénygömb ragyogott az égen.
- Ez jó lesz?
- Tökéletes!
Épp jókor, mert az ezt
megelőző kartácstűz szinte teljesen célt tévesztett. Muradin
lövése ellenben talált, és a hatalmas szörnyeteg megremegett,
mikor Meiya villámai sorra pontosan találtak célba. A félelmetes
része az volt, hogy még így, több sikeres, a gyengeségével
bevitt támadás után is 60000 életereje maradt, és nagyon gyorsan
magához tért a sokkból is, ami egy sikeres találat után.
- Túl közel vagyunk! Élesen
jobbra!
Már túl késő volt, egy
félelmetes csapás, és az egyik hatalmas csáp végigsöpört a
fedélzeten, letörve az egyik árbocot a helyéről, magával
ragadva pár embert, de nem volt ideje lemerülni a víz alá, mert a
jól figyelő Muradin egy pontos találattal megszabadította a bajba
jutottakat.
- Még mielőtt azt hinnéd,
hogy olyan könnyű lesz!
Az ír mesterlövész bizony
elég komolyan gondolta, hogy le akarja győzni a Krakkent, és ezért
mindent megtett. Raven és Shirayuki kivetett egy-egy hosszú
kötelet, hogy aki csak eléri, kapaszkodjon bele. Három, vagy négy
próbálkozás után sikerült mindenkit kimenteni, különösebb
gond nélkül. Persze ez akkor sem segített azon a tényen, hogy egy
árbocot és vele együtt a vitorlákat elvesztették.
- Portside, Tűz!
A lövések eldördültek, de
máris jött a válasz, egy újabb sugár formájában, ami telibe
találta a hajó orrát, és súlyos károkat okozott annak
szerkezetében. A hajótest szerencsére elég erős volt, hogy ennyi
még ne tegye teljesen tönkre. Muradin most is éles szemmel
figyelt, és sikerült kiszúrnia a legfontosabb apróságot.
- Egy kristály van a szemei
fölött, kb félúton beágyazódva a bőrébe.
- Talán az a forrása?
Arma és Muradin, mintha már
rég ismernék egymást, egyre gondoltak, és egy biccentés is elég
volt, hogy kitalálják egymás gondolatát.
- Tartsátok egy kicsit ezt a
irányt! Kell egy kis idő, hogy pontosan célozzak!
- Aye!
A kormánynál épp Raas állt,
így ez teljesen magától értetődő volt. Kicsit körülményes
volt a célzás, de ez is belefért, miközben Arma és a többiek
elhárították a csápok támadásait. Nem sok kellett már egy
újabb sugárcsapásig, így muszáj volt haladniuk.
- Még egy kicsit! Mindjárt
megvan!
Nagyjából másfél perce,
vagy még régebben próbált már célt találni, és mikor úgy
látta jónak, végre elsütötte a fegyverét. Egy iszonyú,
eget-földet rázó üvöltés, és a hatalmas Krakken majdnem fél
percig csak remegett, vonaglott minden ízében, miközben nagy
valószínűséggel millió ampernyi áram járta át a testét.
- Telibe!
- De még mennyire! Azt
nézzétek, hogy megy le a HP-ja!
Valóban, eddig 58000 körül
volt, de hirtelen leszaladt majdnem 20000 alá.
- Portside kész!
- Starboard is kész, de ez az
utolsó körünk!
Mindkét oldalon eldördült a
sortűz, és alaposan odapakoltak majdnem 5000-ig leszedve a maradék
életerejét, de mivel kifogytak, már szó sem lehetett több
ilyenről.
- Kézi fegyverekkel esélyünk
sincs ellene. Most mi legyen?
Meiya és a többi mágus is
tanácstalanul nézett Armára, mivel kifogytak a manájukból, Luala
nem tudott ebben az esetben segíteni, mivel a szélen kívül csak
föld elemű varázslatai voltak, amik ebben az esetben nem sokat
segítettek.
- Volna egy ötletem, de elég
rizikós…
- Mi az?
Minden szem Arma és Raas felé
fordult, akik most Muradinnal váltottak szó nélkül kérdéseket.
Végül mindhárman bólintottak, és Raas hirdetett eredményt.
- A hajóval fogunk rátámadni.
Nekimegyünk frontálisan.
- Utána mindenki mindent
bele! Nem sok van már hátra, hát adjunk bele mindent, amink van!
- De nekünk nem maradt
semmink.
Arma megrázta a fejét, és
előkotort egy halom Mana italt a felszereléséből.
- Akkor használjátok ezeket!
- Ezt meg honnan szedted?
- A Mermanok ejtették. Ja és…
Előhúzta a sárkányfejes
kardját, amit eddig nem használhatott, de aki jól figyelte, annak
feltűnhetett, hogy a neve mellé 40. szint tartozott.
- Ezt most kipróbáljuk!
- Jól adnak ezek a tengeri
dögök, nem?
Nem volt sok idejük már az
ilyen tétlen beszélgetésre, mert a Krakken lassan magához tért
az első sokkból, ami a gyenge pontja telibe találásával járt.
Raas minden további nélkül bele is kezdett a terv végrehajtásába,
és egyenesen, merően nekifordult a hatalmas Bossnak, ami
meglengette a csápjait, két újabb árbocot letarolva, de Arma,
Raven, Meiya, és Zakzat közös erővel megfékezték, mielőtt
elérte volna az utolsót is. Egy jól célzott löket Muradintól,
és tiszta volt az út.
- Kapaszkodjatok!
Mindenki megkapaszkodott,
amibe csak lehetett, és nagy rázkódással, iszonyú
recsegés-ropogás közepette, a hajótest szabályosan nekivágódott
a boss fejének, ami a meglepetés erejétől egy pillanatra teljesen
leblokkolt. Aki még talpon volt, most elszabadította az összes
képességét, és ami csak lehetséges volt, kard, nyíl, tőr,
varázstámadások, vagy akár csak a botok, minden lesújtott oda,
ahol csak érték.
- Most én jövök!
Arma emelkedett emeletes
magasságba, és az új fegyverét meglendítve engedett szabadon egy
képességet, ami a karddal együtt jött.
- Dragon Rage!
Egy hatalmas szélrohamot
engedett szabadon, aminek sárkányfeje volt, ez körbetekeredett a
Krakken körül, és addig szorongatta, amíg az utolsó cseppig ki
nem merült az életereje. Egy utolsó üvöltés, és hatalmas
robbanás, majd mindenki csak azt érezte, hogy repülnek, méghozzá
szabályosan a levegőben, a hajó apró szilánkokra robbant
darabjaival együtt. Arma egy pillanatig még forogni érezte a
világot, majd egy nagy ütés, és minden elsötétült.
Ki tudja, mennyi idő telt el, mikor magához tért, és csak azt érezte, hogy az orra van kint egyedül a vízből. Eszerint partot ért, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy ne lepje el a víz így is. Azonnal felült, de meg is bánta, mert zúgott a feje, ami a valószínűleg nem épp kellemes leérkezés miatt volt.
- Hé! Megvagytok még?
Ahogy körülnézett, egyre
több ember, vagy épp bármelyik más fajba tartozó társa fejét
látta felbukkanni a kavicsos parton szétszóródott roncsok között.
Ez máris megnyugtató volt, ahogy az is, hogy a legfontosabbak, a
közvetlen társai is egyben voltak.
- Megvagyunk… Éppen…
Mindenkinek elég alacsonyra
esett vissza az életereje ettől a kis kalandtól, a Marie Louise
pedig megsemmisült, de minden jó, ha a vége jó, mind ép bőrrel
megúszták a kalandot, Arma pedig megkapta az utolsó csapásért
járó bónuszt, azaz, ő oszthatta el a dropokat.
- Lássuk…
Nem volt sok minden, csak pár
ékes, de nem túl magas szintű fegyver, amiket szabad vásárra
adott, egy míves gyűrű mágusoknak, ami Meiyához vándorolt
persze, és a 10000 tapasztalat és a 20000 arany, ami még
bónuszként járt, mindenkit megilletett, csak épp.
- Na nézd… Ez nem egy
karakterosztály ikonja?
Mindenkinek feltűnt az
érdekes felirat: Kalóz, és mint azt helyesen észrevették, a
karakterosztályok ikonja tartozott hozzá.
- Egy új osztály? Na ez de
komoly!
És ez mindenkinek járt, amit
mind nagyon jó szívvel elfogadtak. Mint később kiderült, aki nem
a parton ért földet, az vagy a vízben, vagy a város kikötőjében
landolt. A parton is volt egy kis komp, amivel át tudtak kelni a
városba, és miután mind összegyűltek, kiderült, hogy egyetlen
embert sem vesztettek, ami óriási siker volt ezek után.
- Egészség!
- Egészség!
Mind boldogan ünnepeltek, és
Raven eltűnődve, szokásától eltérően kicsit izgatottabb arccal
vizsgálgatta az új Kalóz osztályt, amit kapott.
- Bónuszok egykezes kardra,
lőfegyverre, közelharcra, mozgékonyságra, kevesebb mana, ellenben
több életerő… Nem rossz, bár én inkább maradok a
jelenleginél.
- Szerintem jó kis cucc. Elég
bónuszt ad, hogy átgondoljuk, akarunk-e még az alap osztályunkban
maradni.
Raas már elhatározta, hogy
az új városban marad, és segít mindenben amiben tud, helyét
pedig most Muradin vette át a társaságban, aki láthatóan
elégedetten simogatta a szakállát a 43. szint megszerzése után.
- Azért, még mindig én
jártam a legjobban, újoncok. Ez a kis bónusz még segített is.
- Ennek örülök. Na és,
mihez kezdesz most?
- Még kérdezed? Veletek
tartok! Nem nekem való ez a hely, túl sok a víz!
- Azt hiszem, egyet értünk
abban, hogy ennek örülünk, nem?
Mind egyöntetűen bólogattak
erre, és Arma, aki nemrég megszerzett egy csomó bónuszpontot,
most az egykezes és a lőfegyverre osztotta szét őket, a kardnak
persze nagyobb arányban, hisz az volt az erőssége.
- Szóval váltasz? De a
szárazföldön nem lesz nagy hasznod belőle.
- Ezt nem tudhatjuk. Az, hogy
kalóz, még nem köti feltétlenül a vízhez. Ez főleg ügyességre
alapozó osztály, mint a tolvaj, így még hasznos is lehet.
- Na, az már igaz.
A váltás éles volt. A
sokkal könnyebb ruházat, amivel érkezett, egyértelműen
megkönnyebbülés volt Armának is, aki csak a hecc kedvéért
öltötte magára az új gúnyáját, egy vászoning, fölötte erős,
vaskos, fekete bőrmellény, egy terebélyes vörös kabát, bőr
lábszárvédőkkel megtámogatott vászonnadrág, és vasalt
bőrcsizma. Az oldalán már a kis rúnakard lógott, az övébe
tűzve pedig egy alap felszerelés, a kalózok híres flintás
pisztolya.
- Egész jó.
- Na és? Ha ezt félretesszük,
mi a következő terv?
Arma már erre a kérdésre is
kész volt, és a már előttük fekvő térképen, ami csak ebben a
városban volt megtalálható, rámutatott egy keskeny sávra, ami
egyértelműen egy út volt.
- Ez az egyetlen út, ami
innen egyértelműen elvezet, méghozzá kelet felé. Elhagyjuk a
vízi utat, és a szárazföldön folytatjuk.
- A cél?
- Azt majd meglátjuk.
Egyelőre holnap után indulunk. Ellenvetés?
Nem volt senkinek sem
ellenvéleménye, így másnap még alaposan rápihentek, miközben
mindenfélét cserélgettek egymás közt a többi játékossal, és
harmadnap keltek útnak. A komppal ki a partra, a parton pedig alig
néhány kilométer után meg is találták a kelet felé vezető
utat, ami elég tisztán belátható volt, és kilométerekre el
lehetett látni rajta.
- Indulás!
Arma kiadta a parancsot, és a
csapat még egyszer utoljára hátranézett, hogy a távolban talán
meglássanak valakit, mielőtt végleg elindultak volna. Persze
Zakzatot és Lazgot nem láthatták, akik viszont szemmel kísérték,
míg el nem tűntek a szemeik elől.
- Remélem legközelebb is
sikerrel járnak.
- Az… Eddig jó munkát
végeznek. Reméljük sikerül a tervük, és összegyűjtik a többi
játékost, hogy együtt vonuljanak a játék fő-fő bossa ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése