2016. április 15., péntek

Nem játék! 7.

Csata a vízen

Mire észbe kaptak, már mind bent ültek a házban, aminek az ajtajában Meiya pihegett az imént, és mint kiderült, ez is egy kocsma volt. A kis csapaton kívül a felmentő sereg mindössze három főt tett ki. Az egyikük gyógyító, abból is férfi, a harmincas éveiben járhatott a valóságban is, a hanga alapján legalábbis, és külsőre a játékban sem volt más, a kezében pálca helyett ellenben egy hét tollú buzogány. Az ablakokat egy jókora Ork sámán járta végig, szemügyre véve az elvonuló Mermanokat, majd sokkal nyugodtabban ült le, hogy segítsen a sérültek ápolásában. A harmadik egy törpe mérnök volt, aki egy villám puskát szorongatott, egy Steampunk eszközt, ami erre a karakterosztályra igen jellemző volt.
- Mind megvagytok?
- Ketten odavesztek...
Elég gyászos volt a hangulat, és ez nem is csoda. Raven és Shirayuki, akármilyen újsütetű volt ez a barátság, akkor is lesújtotta a veszteség a többieket.
- A boss kapta el őket?
- Igen, a hajónkkal együtt.
Az Ork majdnem három méteres volt, derékig meztelen felsőtestét totemjei vérrel festett rajzai tarkították, a nyakában egy bőrszíjon egyetlen zsugorított fejet viselt, hatalmas, erőteljes teste fatörzs vastagságú lábakon nyugodott, amiket medvebőrbe bújtatott, ugyanebből a medvebőrből készült ágyékkötőt viselt, rajta orvosságos zacskóval, a hátán keresztebe egyetlen botot vetett, a végén egy marhakoponyával.
- Én Zakzat vagyok, a többiek pedig Lazgo, és Muradin.
- Ez komoly? Egy játékból vetted a neved?
- Nézz rám! Talán nem hasonlítok?
Az tény volt, hogy Muradinnak, ellentétben a legtöbb törpével, akik szándékosan láttatták magukat öregnek, ugyancsak fiatal külseje volt, amivel egy rőt szakállú motorosnak is elment volna. A ruhája aránylag elég egyszerű volt, egy vászon nadrág, felette fém lábszárvédőkkel, egy bőrkabát, nagy réz szegecsekkel, a kezein nem visel kesztyűt, mint a játékosok többsége, a fején pedig bőrsipka, rajta motoros szemüveg aminek az egyik lencséje célkeresztként szolgált, a másik pedig nagyítóként. A fegyvere is igen különleges volt, az agya gyakorlatilag áttetszett, benne számos fogaskerék, és egy elég komoly kondenzátorszerű eszköz, ami az elektromos tölteteket szolgáltatta.
- Nagyon megnézed magadnak, fiacskám! Akarsz ismerkedni is vele?
Muradin egyenesen Armára szegezte a flintáját, de Zakzat megfogta a csövét, és felemelte.
- Nyugi, Muradin, ők velünk vannak.
- Jó, tudom, csak szórakoztam.
Egyedül Lazgo volt csendben és csak néha mormolt valamit, mikor épp gyógyvarázst bocsátott a sebre. Zakzat leguggolt Arma mellé, és a két sebét vizsgálta, majd megcsóválta a fejét.
- Kirántottad a nyilat, mi?
- Muszáj volt, másként nem tudtam mozogni.
- Ez érhető, de előbb el kellett volna törni. Kampós végű nyíl volt, az befelé nem okoz nagy kárt, de kifelé ilyen ronda sebet hagy.
Lehúzta a fiú nadrágját, amit látva Meiya és Luala is idegesen fordult el, Arrogantia pedig odahajolt, hogy megvizsgálja a sebet.
- Ez elég csúnya. Bátor és erős ember, aki egy ilyennel rohangál. Bátor, erős, és ostoba.
Arma elszörnyedve látta, hogy a combján jókora seb tátong, egy kis csimbók lógott ki belőle, izom, amit a nyíl kampós vége tépett ki, és lassan, de folyamatosan csordogált belőle a vér.
- A rohadt életbe...
- Arrogantia...
- Előbb le kell ápolni, hogy könnyebben gyógyuljon.
Egy tőr került elő, tű és cérna, mint valami harctéren a felcsernél, a kilógó darabkát levágták, szétnyitották a sebet, hogy jobban hozzáférjenek, kitisztították valami alkoholszerűséggel, majd összevarrták.
- Ez már jó lesz. Most...
Arma ugyancsak derekasan viselte magát, holott láthatóan többször is összerándultak az arcizmai közben. A fájdalom most kezdett csak megjönni, amikor az adrenalin, ami a vészhelyzetben elöntötte a szervezetét, elszállt. A játék olyan jól stimulálta a szervezetet, hogy nem csupán a játék szimulálta ezt a hatást, hanem valójában is megtörtént.
- A fény bocsásson égi védelmet a Luminarisodra! Cure!
Ennyi volt az egyszerű, de hatásos gyógyvarázs, és a fájdalom is elmúlt pillanatokon belül. Arma persze hálás tekintettel biccentett a lány felé, aki csak megforgatta a szemeit. Nem szerette, ha dicsérgetik, vagy hálálkodnak neki. Meiya ellenben sokkal jobban megszenvedte a dolgot, hisz három nyíl is a testébe fúródott, és csak az egyiket tudták könnyebben kiszedni. Most is jajgatott, sőt sikított is, mikor az egyiket kihúzták a hasából.
- Rendben lesz?
- A kis barátnőd sokkal csúnyábban járt, mint te. Teszem hozzá, a csuklód elég kellemetlen lehet, de neki csak egy valami fájna jobban ennél, azt meg nem akarod megtapasztalni.
Armának volt némi fogalma, mire gondolhat az amúgy kicsit mogorva törpe. Arrogantia végzett nála, és átment Meiyának segíteni. Előkerült egy fadarab, amit odatartottak a szerencsétlen lány elé.
- Erre harapj rá!
Még ráharapva is nagyon szenvedett szegény, és Arrogantia volt az, aki meglepő módom nagyon megnyugtató hangon tartotta benne a lelket. A három nyíl már kint volt, már csak a sebeket kellett ellátni, és Arma már, ha nehezen, de feltápászkodott, és leült a székre, ami mellett eddig a földön hevert. A gyógyvarázs hatott, már nem fájt semmije, csak érezte, hogy feszül, így óvatosan mozgott csak.
- Átkozott valósághűség, igaz?
- Az... Ha nem lennék úriember, most káromkodni is tudnék, ugyan cifrán.
- Megértelek.
Muradin mogorván hatott, de el lehetett vele beszélgetni, ha olyanja volt.
- Arma, segíts egy kicsit!
Arrogantia utasítására, mert ez nem kérés volt, emez felkelt, odasántikált, letérdelt Meiya mellé, és átvette annak fejét az ölébe, a kezeit pedig a sajátjába.
- Tarts ki!
A fadarabbal a szájában, amit már félig átharapott, Meiya csak sűrűn bólogatni tudott. Zakzat villámgyorsan és precízen dolgozott, a két gyógyító pedig csak be kellett fejezze.
- Nagyon ügyesen csinálod. Nem tudtam, hogy a sámánok ilyet is tudnak.
- Valójában sebész vagyok, így ez nem olyan bonyolult.
A mély, majdnem mennydörgő hangú, nagydarab Ork, a nagy kezeivel is nagyon óvatosan és könnyen tett-vett.
- Másként a gyógyítóknak kellene ezt is csinálnia.
Luala elmélyülten figyelte minden mozdulatát, abban a reményben, hogy egyszer még jól jöhet ez a tudás. Mikor mindenkit sikerült végre megszabadítani a fájdalmas függelékeitől, és Meiya kicsit lepihent az emeleten, Arma és a három vendéglátójuk összeült, hogy nyugodtan végigbeszéljenek mindent.
- Hányan jöttetek ide?
- Rajtunk kívül még ketten voltak, de ők...
- Miattuk ne aggódj, nincs nagy bajuk.
- Hogy érted ezt?
- Majd meglátod, de előbb ki kell pihennetek magatokat, amennyire csak lehet.
Zakzat nem volt az ellentmondást tűrő típus, így a többiek el is vonultak, hogy lefeküdjenek, ahol csak lehetett.
- Na és ti? Hányan vagytok?
- Ha a fogságba esetteket nem számolom, akkor magad előtt látod az egész bandát.
- Mi...
Arma megdöbbenése nem ismert határokat. Minden vad elképzelését felülmúlta az, ahogy lassan tudatosult benne ennek a válasznak a jelentése. Ha meg akarják szerezni ezt a várost is, ennyi merman ellen ez a létszám reménytelenül kicsi.
- És hogy értitek azt, hogy a többieknek nincs semmi baja?
- Ha holnap reggelre összeszeded magad eléggé, akkor megmutatjuk ennek a városnak a titkait.
Bár ez elég homályosan hangzott, Arma szó nélkül engedelmeskedett, és bár sok kérdése lett volna még, az orvos szigorú utasítására le kellett pihennie. Nem nagyon fűlt a foga a gondolathoz, hogy csak hárman tudnak segíteni nekik, ami épp csak egyel több, mint ahányan ide érkeztek, ha Raven és Shirayuki elvesztését is elszámolja, de az is igaz volt, hogy ők már tudnak valamennyit erről városról, így nyilván azt is tudták, hogy kell elkerülni a portyázó szörnyeket.
- Alszol?
- Dehogy...
Így kezdődött az a beszélgetés, amit aznap Meiyával lefolytatott. A lány az emeleti szobák egyikében ült az ágy tetején, a térde felhúzva, az arca még mindig sápadt, de már jobban volt, pláne mikor meglátta a vendégét. Épp a ruháján dolgozott, ami meglepő módon magán viselte a kellemetlen meglepetés nyomait.
- Azért egész csinos vagy így.
- Huh...
Meiya elpirult, mert a köpenye nélkül, ami ápolt és eltakart, csak az alsóneműje volt rajta. Mindkettejük felszerelése megviselt volt a használattól, bár Arma nem hordta a fekete szerelését, hanem egy könnyű sodronyinget, és fém kesztyűket. A lábszárvédői is bőrből voltak, és egyszerű bakancsot viselt.
- Te miért nem hordod soha azt a menő szerkódat?
- Mármint a feketét? Áh, azt különleges alkalomra tartogatom.
- Mint valami ünneplőt?
- Aha, úgy valahogy.
Egy darabig hallgattak ezután, és érezték a másikon, hogy bántja a két elvesztett tag hogyléte. A három bátor kalandor, akik megmentették őket, azt állították ugyan, hogy nem kell félniük miattuk, de ezt nem volt olyan könnyű elhinni.
- Szerinted, ha nincs bajuk, akkor mégis hogy jutottak le a hajóról, vagy miért nem láttuk őket megmenekülni?
- Talán ahogy leugrottak, elkapták őket.. Ki tudja.
- De ha elkapták őket akkor nem kellene mégis aggódnunk? Mármint a szörnyek eddig senkit sem kíméltek.
- Ez igaz, de talán valami céljuk van velük. Azok hárman nagyon úgy tűnt, tudnak valamit.
- Holnap kiderül, igaz?
Meiya egy darabig megint hallgatott, aztán mosolyogva megjegyezte:
- Tudod, egyre gyakrabban beszélgetünk így.
- Ha zavarlak, csak szólj! Arrogantia is mindig elküld, ha már unja a jelenlétemet.
- Ne butáskodj már, én örülök ha, van normális társaságom.
Még vagy egy órán keresztül beszélgettek így mindenféléről, és nem is gondolhatták, hogy közben minden szavukat hallják, ugyanis a fal nem volt épp vastag, így Arrogantia a szomszédban mindent hallott. Mikor aztán Arma otthagyta Meiyát, hogy végre keressen magának egy szobát, már az ajtóban várta.
- Hát te?
- Tudod, a falak nem valami vastagok itt...
- Tehát hallottál mindent, amiről tárgyaltunk?
- Inkább többet, mint amire kíváncsi voltam. é
Meiya őszintén színt vallott a társaival kapcsolatban. Ravent és Shirayukit például nagyon kedvesnek talált, annak ellenére is, hogy a fiú, mert szerinte nem volt idősebb egy fikarcnyival sem, kicsit magának valónak látszik is. Lualára azt mondta, talán lány lehet, aki nem szereti ezt a tényt, ezért adja ki magát fiúnak, Arrogantiát pedig sajnálta, amiért élőholt fajba tartozik, és sokszor úgy érezte, egy ölelésre lenne szüksége.
- Ejha... Jól kihallgattad...
- Igen, és előre mondom, nem vagyok egy túl ölelkezős típus...
Arrogantia,ha ezt egy szarkasztikus, vagy még inkább önironikus poénnak szánta, akkor célt ért vele, mert Arma el is mosolyodott. Végül, mielőtt befordult volna az ajtón, azért megjegyezte:
- Ami azt illeti, mindezzel egyet értek. Meiyaemberismerő, és majdnem olyan bátor, mint te vagy.
Eszerint már hárman értettek egyet majdnem mindenben. Ők hárman... Nem inkább mind, nagyon egy húron pendültek, és akármilyen rövid ideje voltak is együtt, szavak nélkül is nagyon jól megértették egymást időnként. Még Raven is így volt, holott nem volt az a közösködő típus. Arrogantia ugyan néha az élőholtak állandó fa arca mögé rejtőzött, de ő sem volt olyan mogorva, mint amilyennek láttatni akarta magát, másként mit törődött volna a többiekkel. Csapatként nehéz volt felvenni velük a versenyt, de mindig szívesen fogadtak volna be más játékosokat, ha arról van szó. Arma még akkor is ezen az utolsó megjegyzésen gondolkodott akkor is, mikor belépett a szobába, ami még üresen állt. Abban nem volt egészen biztos, hogy a három, láthatóan nagyon jó barátságban lévő alak állandóan itt bujkál-e, vagy csak most nézték ki ezt a helyet maguknak. Nem is nagyon volt kedve ezen tűnődni, egyszerűen befordult a fal felé, és aludt. Igaz, hogy még este sem volt, de a nap izgalmai egy kicsit sok voltak neki, és semmi kedve sem volt tovább fent maradni. Zakzat úgyis csak másnapra ígérte a város megmutatását, így csak unatkozott volna.

Másnap aztán már napkeltekor hárman léptek ki a kocsmából. Az egyikük egy elég feltűnő, nem egészen a ruházatához, vagy épp a többiekéhez illő fegyvert hordott magával, a másik kettő leginkább egy lovagra hasonlított, sisakja nem volt, csak egy jókora kard a hátán keresztbe vetve. A harmadik egy pap külsejével bírt, fehér csuhája elég feltűnő volt, ahogy a feltűnő buzogány is, amit az oldalán viselt. Nem nehéz kitalálni, kik ők, nemde?
- Szóval, csak mi hárman megyünk?
- Elegen vagyunk, nem? Minél kevesebben járunk-kelünk, annál kevesebb az esély, hogy kiszúrnak.
- Na és a Mermanok?
- Csak a tetőn ücsörgő őrszemekre kell odafigyelnünk, azokat meg nem nehéz felismerni.
Muradin tehát nem először csinálta már ezt, és mivel Lazgo nem szólt közbe, így Arma is megnyugodhatott. Az út a kikötőig, ami a valódi céljuk volt, hosszú volt, ami közben alaposan oda kellett figyeljenek. Muradin menet közben végig magyarázott, de csak lassan ért el a legfontosabb részhez.
- A dögök javarészt a víz alatt csücsülnek, és várják a jelet. Addig elő sem dugják az orrukat.
Felemelt kézzel jelezte a többieknek, hogy álljanak meg, és ahogy Arma követte az ujját, amivel felfelé mutatott, az egyik tetőn meglátta az egyik Merman őrt, ahogy a párkányon gubbaszt, és nagy szerencséjükre épp nem feléjük néz. Szép darab figura volt, magas, majdnem kétméteres, csupa izom testét ezüstös pikkelyek borították, ujjai között úszóhártya feszült, lábain és karjain is úszókat viselt, nagy busa fején oldalt a fülei is enyhén uszonyokra emlékeztethettek bárkit, és bár kopoltyúnyílása volt, a szárazon is jól érezte magát.
- A többi ilyenkor a víz alatt csücsül, és várnak a jelre. Ha ez a Jankó előbb vesz észre minket, ránk szabadítja az egész bagázst.
- Még jó, hogy nyitott szemmel járunk. hogy intézzük el?
- Mindjárt meglátod.
Muradin a vállához emelte a fegyverét, gondosan célzott, majd mikor megnyomta a ravaszt, egy kisebb csattanás, egy villanás, és az őrszem lebukott a párkány széléről, majd atomjaira hullott, mielőtt a vízbe esett volna.
- Na, így kell ezekkel bánni.
Arma megértette már végre, hogy miért épp az ír akcentusú törpe vezeti ezt a kis expedíciót. A maga 42. szintjével jóval erősebb volt még nála is, pedig ő kimagaslott a társai között 36-tal, és csak Arrogantia és Raven érhetett a közelébe 32-vel és 30-cal.
- A kikötő még elég messze van innen, úgyhogy még oda kell figyelni.
Muradin egyáltalán nem túlzott, a dokkok csak egy bő kétórás út után tűntek fel előttük. Ami azt illeti, nagyon nagy kikötőről beszélünk, ami a nagy Doveri, Liverpooli, Southhamptoni, vagy akár a Bostoni kikötők méreteivel vetekedett. Összesen harminc móló vezetett le a vízhez, amik a raktáraknál kezdődtek, és majdnem egy kilométerre vízbe nyúltak. Megmásztak egy épületet, hogy jobban belássák az egészet. A balra tőlük fekvő, a javítások elvégzésére használt úgymond szárazdokk vagy húsz kisebb-nagyobb hajó befogadására is alkalmas volt. Muradin átadta a távcsövét Armának, aki végigpásztázta vele a partot. egy dolog azonnal szemet szúrt:
- Egy hatalmas hajót horgonyoztak le a kikötőben.
- Pontosan, az a Marie Louise. Ezek a dögök azt használják zárkaként azoknak, akiket elfognak.
- Sokan őrzik?
- Miért van az az érzésem, hogy te már kitaláltál valamit?
- Egyelőre nem vagyok teljesen biztos. Vizsgálódjunk még egy kicsit!
A kérdéses hajó egy négyárbócos vitorlás volt, majd 100 méter hosszú, a víz fölé majd húsz méterrel magasodó, teljesen ép, megerősített hajótestét öles vastagságú fákból ácsolták össze, az orrán egy sellő szépen faragott szobra díszelgett, arannyal futtatva. Lejjebb vagy harminc lőrésen keresztül egy sor ágyú torka kandikált ki, ami jó hír volt, tehát egy valódi csatahajóval volt dolguk.
- Odanézz! Mit gondolsz, mi az ott?
Muradin átvette a látcsövet, majd Lazgonak is átadta, mielőtt vállat vonva válaszolt.
- Halvány sejtelmem sincs.
- Akkor megmondom én. Az ott egy jel, ami arra utal, hogy a barátaink jól vannak, és a fedélközben tartják fogva őket.
Az avatatlan, vagy ebben az esetben inkább nem ismerős szemnek az egyik ágyúcsövön lógó fehér kelme ugyanis, amire Arma felhívta társai figyelmét, nem volt különösebben jelentőségteljes dolog, Arma viszont felismerte Shirayuki sálát, amit mindig viselt, és amit gondos kezek az ágyú csövére kötöztek, tudva, hogy valaki észre fogja venni, és tudja majd, mit jelent.
- Okos, ez azt jelenti, hogy szabadon járkálhatnak odalent, ha ki nem is szabadulhatnak.
- Vagy Ravent ismerve, ők ketten már szabadok, de úgy csinálnak, mintha még foglyok lennének.
Ez megnyugtató tudat volt, és a kis csapat azzal az elhatározással tért vissza a társaság másik feléhez, akik közben követték őket, és a város könyvtárában találtak új búvóhelyet, ahogy azt előre megbeszélték.

A Marie Louise fedélzetén persze az őrök, akik persze ugyanolyan merman őrszemek voltak, mint amiket Muradin is ártalmatlanná tett, épp végeztek egy újabb ellenőrzéssel, Raven és Shirayuki, valamint majdnem kétszáz részben, vagy még teljesen megkötözött társuk pedig egyedül maradtak.
- Ideje volt már, hogy elmenjenek végre. kezdtek idegesíteni.
- Na igen, de ha nem csapunk akkora zajt, nem is adtunk volna okot, hogy bejöjjenek.
Mindkettőjüket elfogták, amint a partra vergődtek a már elsüllyesztett bárkáról, és a legrövidebb úton a hajóra juttatták őket. A kéznél lévő, és látható fegyvereiket elvették, de Raven mindig tartott egy kést az ingujjában, így ki tudta oldozni magukat, és elhelyezte a jelet. Ez még előző éjjel történt, és sikerült teljesen észrevétlenül megtennie, míg a többiek aludtak, vagy csak úgy csináltak.
- Meglep, hogy még nem találták meg a sálamat.
- Engem is, de ez egy részről szerencse, másrészt...
Raven hirtelen elhallgatott, és óvatosan forgatva a fejét, kémlelődött a legközelebbi lőrésen keresztül.
- Mi az? Látsz valamit?
- Egy fénycsóvát. Talán visszatükröződik a fény valamiről...
- Ha szerencsénk van, akkor Armáék azok.
Mikor teljesen csend lett, Raven újra megkezdte a foglyok kiszabadítását de megszökni így sem tudtak, mert a feljárót lezárták.

Eközben a társaság másik része épp kupaktanácsot tartott. Arma és Muradin felvázolták a helyzetet, a többiek pedig figyelmesen hallgattak, majd Luala szólalt meg, Raven nem lévén ugyanis neki kellett a megmondónak lennie.
- Szóval, akkor megtámadjuk a hajót, és elsüllyesztjük, vagy mi?
- Ellenkezőleg, elfoglaljuk, és felhasználjuk a Boss ellen.
- Igen, és ezt hogy gondoltad?
- Csellel.

Arma javaslata persze némi magyarázatra szorult, de ezt inkább ne részletezzük! Nagyjából fél órával később a nap már kezdett leáldozni, mikor két fegyvertelennek látszó alak sétált végig a kikötő legszélső mólóján. Egyikük egy kicsit szedett-vedett ruházatú elf, aki egy farkas fogaiból fűzött nyakláncával szórakozott menet közben, míg a másik sodronyingben, de kesztyűk, lábszárvédők és csizma nélkül, mezítláb sétált mellette.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Működnie kell, másként fújhatjuk.
Arma kicsit idegesen kémlelte a móló végében három jókora horgonyláncon, a végükön nyilván vasmacskán ringatózó hajót, és csak azt leste, mikor jelez már végre az őrszem.
- És ha nem melléjük dobnak be minket, hanem az árbochoz kötöznek, vagy ilyesmi?
- Ezt a kockázatot vállalnunk kell. Ha így lesz is, még mindig jöhet a B terv.
- És mi a B terv?
- Majd kitalálom.
- Ez nem valami biztató...
Luala nem ok nélkül volt ideges, és most is nehezére esett nyugalmat erőltetni magára, mikor meghallották az őrszem rikoltását. Mintegy parancsszóra, a Mermanok vagy százan ugráltak elő a vízből, és körül is vették őket. Luala kicsit idegesen, de elmagyarázta nekik, hogy megadják magukat, ami persze nem volt nehéz, hisz beszélte az ő nyelvüket. Az érthetetlen varangyos béka kuruttyoláshoz hasonló beszéd kicsit idegesítette Armát, de meglepetésére működött, és miután megmotozták őket, megkötözték kezüket és lábukat, egy-egy Merman a vállára kapta őket, és elindultak vissza ki-ki a maga posztjára.
- Nekem kellett volna mennem... Ostoba kölyök, ha elszúrja, az az én lelkemen szárad.
Muradin így zsörtölődött, miközben a nap közben már használt háztetőn figyelték az eseményeket.
- Baj lesz ebből, meglátjátok.
- Bízhatnál annyira Armában, hogy megadd neki a lehetőséget egy terv sikerre viteléhez!
Kivételesen Arrogantia volt az, aki kiállt egy társáért, és nem fordítva. Muradin még mondott volna valamit, de inkább visszatartotta. Eközben nyílt a fedélköz teteje, és két új arcot löktek le a lépcsőn, akik nyekkentek egyet, és nem mozdultak utána. Raven csak ennyit látott, de tudta jól, mi történik.
- Ezt aztán jól kiterveltétek.
Ezzel hajolt oda Armához, aki most ingujjban volt, mert a sodronyingétől is megfosztották, és elvágta a kötelékeit. Luala is hamarosan szabad volt, és végre körülnézhettek. A fedélköz, ahogy azt sejtették, terebélyes volt és bőven volt hely annak a 170 embernek, akiket ott lent találtak.
- Jó sokan vagytok. mindenki egyben van?
- Amennyire csak lehet. Kicsit zsibbadtan, de megvagyunk.
Shirayuki helyzetjelentése után Arma röviden felvázolta a tervet, és mindenki egyetértően bólogatott.  - Jó, akkor munkára! Luala, tiéd a csapóajtó.
- Bízd csak ide!
Az aprócska druida halkan fellépkedett a lépcsőkön, és megkapaszkodott a rácsban, ami elzárta a feljutásukat, és várt a jelre. Arma eközben szépen előszedegette a felszereléseit, de nem csak ő, hanem mindenki más is, aki csak részt akart venni az akcióban, és most előkerült a fekete öltözék is, az új, sárkányfejes karddal együtt, amit azonban még nem tudott használni. 40.szint lett volna szükséges hozzá, és ez még nem volt meg, így nem tudta felemelni sem.
- Pedig jó lett volna ezt most használni...
- Marad a B terv?
- Marad...
Luala szem forgatva fogadta ezt a bejelentést, mert már megint a B terv. Előkerült a míves kis egykezes kard, amit még Arrogantiától kapott, és mikor mindenki kész volt, egy biccentéssel jelezte, hogy mehet a műsor.
A fedélzeten minden Merman legnagyobb meglepetésére egy hatalmas medve törte át hirtelen a fedélközt lezáró rácsot, kimászott, majd nyomában az eddig fogvatartott játékosok is elkezdtek özönleni. Raven egy mozdulattal kicsavarta a szigonyt az egyik őr markából, és azzal is végzett vele, védett egy csapást, majd elintézte a másodikat is, mielőtt a kupacról levette volna a saját és Shirayuki íját is. Nagy butaság volt, de az ellenségeik az orruk előtt hagyták az összes fegyvert. Két kilőtt nyíl, és Arma megszabadult egy kellemetlen ellenféltől, aki a nyakán lógott szabályosan, megfordult, és egy csapással jobb létre szenderítette. Sokan voltak ugyan a játékosok, de az őrszemek vészkiáltására egyre több Merman özönlött a fedélzetre, és kezdett bosszantóan nehézzé válni a védekezés.
- De ja vu, nem?
- Azért nem ismételném meg... Hol az erősítés?
- Kapaszkodj meg, de ne várj nagy létszámot!
- Mi?!
Négy őrszem kurjongatott folyamatosan, és Muradin tudta, most jött el az ő ideje. Célzott, lőtt, és az úgymond varjúfészekből lebukott az első őr. A második lövése épp Lualától pár centire szedett ki egyet, ami a korláton ágaskodott, majd a kötélzetről következhetett egy, az utolsó pedig a taton, a kormánynál óbégatott.
- Most megvagytok, madárkáim!
Kapta a dolgait, és rohant a többiek után, akik közben szintén beavatkoztak a csatába és mivel nem volt már ki erősítést hívjon, a fedélzet lassan kiürült. Arma számítása bejött, az őrszemek nélkül a Merman harcosok nem éledtek folyton újra. Muradin persze még hosszú utat kellett megtegyen, így minden előkészületet meg kellett előre tegyenek, hogy kész legyenek a Boss elleni harcra.
- Készítsétek a vitorlákat! A két hátsó horgonyt fel!
Raas adta az utasításokat, és bár életében nem volt lehetősége ekkora hajó kapitányának lenni, most nagyon is kiélvezte ezt a kecsegtető helyzetet. Arma és Raven egyik árboctól a másikig ugrottak, és segédkeztek mindenben, amiben csak lehetett, miközben Luala ezúttal bivaly alakban segített felhúzni a horgonyokat. Shirayuki pár jól célzott lövéssel segítette Muradin menekülését. Mikor aztán emez a fedélzetre ért, azonnal le is lökött puskatussal egy szemtelen Mermant, aki eddig a hajókorlátnál ólálkodott.
- Szép volt!
- Ez természetes.
Meiya köszönte meg így, akire kis híján rávetette magát a furfangos vízi szörny.
- Most már csak a Boss hiányzik.
- Ne kiabáld el!
Azonban már késő volt. A vízből két hatalmas csáp emelkedett ki, mint amilyen a kis bárkát is lerántotta, és mellé iszonyú, fülsiketítő üvöltés kíséretében egy Krakken emelkedett a víz fölé.
- Na, ez gáz...
Ez a Krakken egy hatalmas tintahal volt, a mitikus szörny legismertebb alakja, bár több is volt még ezen kívül, csápjai hatalmas karmokban végződtek, talán legfurább adottsága a hatalmas, mindent elnyelő torok volt, amit most megmutatott, kiemelkedve a vízből, és még egy üvöltéssel megindulva a, Marie Louise felé.
- Horgonyt fel! Vitorlákat feszíts! Ágyúkat készíts! Kormány, fél fordulat balra!
- Aye, fél fordulat balra!
Mindez percek alatt zajlott le, a méretes hajó meglódult előre, és egy nagyobb ívben elkezdték megkerülni a hatalmas szörnyeteget.
- Krakken... lv. 46, 110000 Hp... Jesszusom...
Arma a látcsövön keresztül leste a Boss minden mozdulatát, hogy ne tudja meglepni őket. Ekkora Bossra, pláne ennyi életerővel, nem számíthattak, de ezt is le kellett nyelni. Abban persze bízhattak, hogy Arma elképzelése, miszerint a hajó maga is egy hasznos fegyver lehetett ellene.
- Starboard kész!
- Starboard kész!
Arma ismételte a parancsokat és a rájuk kapott válaszokat, mintegy első tisztként szolgálva Raas kapitány mellett.
- Várjatok, míg egy vonalba érünk vele!
A Marie Louise, akármilyen jól fel volt szerelve, sajnos a gyenge szélben nem volt olyan fürge, mint amilyennek szerették volna. Erről a majdnem 100 tonnás súlya tehetett, amilyenre saccolták, és egyébként nagyjából reális is volt, jó szélben meglehetősen nagy sebességet is elérhetett volna ellenben. Tó lévén még sodrás sem volt, ami mozgathatta volna, méltóságteljes tempóban haladt.
- Most, Starboard, Tüzet nyiss!
A parancs elhangzás után pillanatok alatt eldördült egy olyan sortűz, amit a harminc ágyú csak produkálni tudott.
- Portside kész!
- Teljes fordulat jobbra!
A hajótest most már sokkal fürgébben mozdult, hála némi hathatós segítségnek Lualától, aki druida lévén, képes volt a szelet befolyásolni, ha nem is fegyverként, mint egy általános mágus.
- Portside, Tűz!
Újabb össztűz, és nem hiába. 110 ezerről indultak, de már lement 90-re.
- Tölts!
- Mágusok...
Ekkor meglepő dolog történt: a hatalmas Krakken ronda fején valami megvillant, és egy jókora energiasugár száguldott hirtelen a hajó felé.
- Balra! Kitérés balra!
- Aurora Shield!
A gyógyítók szerencsére észnél voltak, és még épp idejében terjesztettek az ekkor épp magatehetetlen, nehézkesen forduló vízi alkalmatosság elé, ami épp csak el tudta hárítani a halálsugarat, szétterítve azt.
- A rohadt életbe! A Krakken mióta tud Shoop da Whoopot nyomni?
- Most óta, úgy látom...
Ez egy elég necces helyzet volt, ha a gyógyítók, élükön Lazgoval és Arrogantiával, nincsenek a helyzet magaslatán, most nagyon nagy bajban lettek volna.
- Starboard kész!
- Portside is kész!
- Élesen balra!
És ez így ment tovább, míg a Marie Louise elég közel nem ért, hogy nemcsak az ágyútűz, de a hatalmas boss csápjai is veszélyessé váltak.
- Jobbról!
Az egyik csáp épp feléjük tartott, de egy jól irányzott lövés mind Muradintól, mind pedig az íjászoktól, és le is hanyatlott hamar.
- Tűz!
Közelről sokkal hatásosabbak voltak a találatok, és már szorgosan szálltak a nyilak is, még akkor is, ha nem sok foganatjuk volt amúgy.
- Meiya, most ti jöttök!
A mágusok, a sámánok, és aki csak mozgott, és képes volt valamilyen tűz, vagy mennykő varázsra, azonnal munkához látott. Záporoztak a villámok, és a legkülönbözőbb tűzesők, meteorok, és ami csak elképzelhető volt, miközben az ég szinte teljesen elsötétült és elkezdtek előjönni az első csillagok is.
- Ha így folytatjuk, nem látunk majd kutyafülét sem. Kell valami fényforrás!
- Majd én intézem!
Arrogantia, aki eddig nem sok mindent tett, azon kívül, hogy pajzsot emelt a hajó elé a sugártámadás ellen, most felemelte a kezeit az ég felé, röviden kántált valamit, miközben a két tenyere között egy kis fénygömb kezdett el egyre fényesebben ragyogni, majd elengedte, és mikor felért az égre, a holddal látszólag egy vonalba, egy nagyobb robbanáshoz hasonló villanás, és majdhogynem nappali világosságot biztosító varázs fénygömb ragyogott az égen.
- Ez jó lesz?
- Tökéletes!
Épp jókor, mert az ezt megelőző kartácstűz szinte teljesen célt tévesztett. Muradin lövése ellenben talált, és a hatalmas szörnyeteg megremegett, mikor Meiya villámai sorra pontosan találtak célba. A félelmetes része az volt, hogy még így, több sikeres, a gyengeségével bevitt támadás után is 60000 életereje maradt, és nagyon gyorsan magához tért a sokkból is, ami egy sikeres találat után.
- Túl közel vagyunk! Élesen jobbra!
Már túl késő volt, egy félelmetes csapás, és az egyik hatalmas csáp végigsöpört a fedélzeten, letörve az egyik árbocot a helyéről, magával ragadva pár embert, de nem volt ideje lemerülni a víz alá, mert a jól figyelő Muradin egy pontos találattal megszabadította a bajba jutottakat.
- Még mielőtt azt hinnéd, hogy olyan könnyű lesz!
Az ír mesterlövész bizony elég komolyan gondolta, hogy le akarja győzni a Krakkent, és ezért mindent megtett. Raven és Shirayuki kivetett egy-egy hosszú kötelet, hogy aki csak eléri, kapaszkodjon bele. Három, vagy négy próbálkozás után sikerült mindenkit kimenteni, különösebb gond nélkül. Persze ez akkor sem segített azon a tényen, hogy egy árbocot és vele együtt a vitorlákat elvesztették.
- Portside, Tűz!
A lövések eldördültek, de máris jött a válasz, egy újabb sugár formájában, ami telibe találta a hajó orrát, és súlyos károkat okozott annak szerkezetében. A hajótest szerencsére elég erős volt, hogy ennyi még ne tegye teljesen tönkre. Muradin most is éles szemmel figyelt, és sikerült kiszúrnia a legfontosabb apróságot.
- Egy kristály van a szemei fölött, kb félúton beágyazódva a bőrébe.
- Talán az a forrása?
Arma és Muradin, mintha már rég ismernék egymást, egyre gondoltak, és egy biccentés is elég volt, hogy kitalálják egymás gondolatát.
- Tartsátok egy kicsit ezt a irányt! Kell egy kis idő, hogy pontosan célozzak!
- Aye!
A kormánynál épp Raas állt, így ez teljesen magától értetődő volt. Kicsit körülményes volt a célzás, de ez is belefért, miközben Arma és a többiek elhárították a csápok támadásait. Nem sok kellett már egy újabb sugárcsapásig, így muszáj volt haladniuk.
- Még egy kicsit! Mindjárt megvan!
Nagyjából másfél perce, vagy még régebben próbált már célt találni, és mikor úgy látta jónak, végre elsütötte a fegyverét. Egy iszonyú, eget-földet rázó üvöltés, és a hatalmas Krakken majdnem fél percig csak remegett, vonaglott minden ízében, miközben nagy valószínűséggel millió ampernyi áram járta át a testét.
- Telibe!
- De még mennyire! Azt nézzétek, hogy megy le a HP-ja!
Valóban, eddig 58000 körül volt, de hirtelen leszaladt majdnem 20000 alá.
- Portside kész!
- Starboard is kész, de ez az utolsó körünk!
Mindkét oldalon eldördült a sortűz, és alaposan odapakoltak majdnem 5000-ig leszedve a maradék életerejét, de mivel kifogytak, már szó sem lehetett több ilyenről.
- Kézi fegyverekkel esélyünk sincs ellene. Most mi legyen?
Meiya és a többi mágus is tanácstalanul nézett Armára, mivel kifogytak a manájukból, Luala nem tudott ebben az esetben segíteni, mivel a szélen kívül csak föld elemű varázslatai voltak, amik ebben az esetben nem sokat segítettek.
- Volna egy ötletem, de elég rizikós…
- Mi az?
Minden szem Arma és Raas felé fordult, akik most Muradinnal váltottak szó nélkül kérdéseket. Végül mindhárman bólintottak, és Raas hirdetett eredményt.
- A hajóval fogunk rátámadni. Nekimegyünk frontálisan.
- Utána mindenki mindent bele! Nem sok van már hátra, hát adjunk bele mindent, amink van!
- De nekünk nem maradt semmink.
Arma megrázta a fejét, és előkotort egy halom Mana italt a felszereléséből.
- Akkor használjátok ezeket!
- Ezt meg honnan szedted?
- A Mermanok ejtették. Ja és…
Előhúzta a sárkányfejes kardját, amit eddig nem használhatott, de aki jól figyelte, annak feltűnhetett, hogy a neve mellé 40. szint tartozott.
- Ezt most kipróbáljuk!
- Jól adnak ezek a tengeri dögök, nem?
Nem volt sok idejük már az ilyen tétlen beszélgetésre, mert a Krakken lassan magához tért az első sokkból, ami a gyenge pontja telibe találásával járt. Raas minden további nélkül bele is kezdett a terv végrehajtásába, és egyenesen, merően nekifordult a hatalmas Bossnak, ami meglengette a csápjait, két újabb árbocot letarolva, de Arma, Raven, Meiya, és Zakzat közös erővel megfékezték, mielőtt elérte volna az utolsót is. Egy jól célzott löket Muradintól, és tiszta volt az út.
- Kapaszkodjatok!
Mindenki megkapaszkodott, amibe csak lehetett, és nagy rázkódással, iszonyú recsegés-ropogás közepette, a hajótest szabályosan nekivágódott a boss fejének, ami a meglepetés erejétől egy pillanatra teljesen leblokkolt. Aki még talpon volt, most elszabadította az összes képességét, és ami csak lehetséges volt, kard, nyíl, tőr, varázstámadások, vagy akár csak a botok, minden lesújtott oda, ahol csak érték.
- Most én jövök!
Arma emelkedett emeletes magasságba, és az új fegyverét meglendítve engedett szabadon egy képességet, ami a karddal együtt jött.
- Dragon Rage!
Egy hatalmas szélrohamot engedett szabadon, aminek sárkányfeje volt, ez körbetekeredett a Krakken körül, és addig szorongatta, amíg az utolsó cseppig ki nem merült az életereje. Egy utolsó üvöltés, és hatalmas robbanás, majd mindenki csak azt érezte, hogy repülnek, méghozzá szabályosan a levegőben, a hajó apró szilánkokra robbant darabjaival együtt. Arma egy pillanatig még forogni érezte a világot, majd egy nagy ütés, és minden elsötétült.

Ki tudja, mennyi idő telt el, mikor magához tért, és csak azt érezte, hogy az orra van kint egyedül a vízből. Eszerint partot ért, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy ne lepje el a víz így is. Azonnal felült, de meg is bánta, mert zúgott a feje, ami a valószínűleg nem épp kellemes leérkezés miatt volt.
- Hé! Megvagytok még?
Ahogy körülnézett, egyre több ember, vagy épp bármelyik más fajba tartozó társa fejét látta felbukkanni a kavicsos parton szétszóródott roncsok között. Ez máris megnyugtató volt, ahogy az is, hogy a legfontosabbak, a közvetlen társai is egyben voltak.
- Megvagyunk… Éppen…
Mindenkinek elég alacsonyra esett vissza az életereje ettől a kis kalandtól, a Marie Louise pedig megsemmisült, de minden jó, ha a vége jó, mind ép bőrrel megúszták a kalandot, Arma pedig megkapta az utolsó csapásért járó bónuszt, azaz, ő oszthatta el a dropokat.
- Lássuk…
Nem volt sok minden, csak pár ékes, de nem túl magas szintű fegyver, amiket szabad vásárra adott, egy míves gyűrű mágusoknak, ami Meiyához vándorolt persze, és a 10000 tapasztalat és a 20000 arany, ami még bónuszként járt, mindenkit megilletett, csak épp.
- Na nézd… Ez nem egy karakterosztály ikonja?
Mindenkinek feltűnt az érdekes felirat: Kalóz, és mint azt helyesen észrevették, a karakterosztályok ikonja tartozott hozzá.
- Egy új osztály? Na ez de komoly!
És ez mindenkinek járt, amit mind nagyon jó szívvel elfogadtak. Mint később kiderült, aki nem a parton ért földet, az vagy a vízben, vagy a város kikötőjében landolt. A parton is volt egy kis komp, amivel át tudtak kelni a városba, és miután mind összegyűltek, kiderült, hogy egyetlen embert sem vesztettek, ami óriási siker volt ezek után.
- Egészség!
- Egészség!
Mind boldogan ünnepeltek, és Raven eltűnődve, szokásától eltérően kicsit izgatottabb arccal vizsgálgatta az új Kalóz osztályt, amit kapott.
- Bónuszok egykezes kardra, lőfegyverre, közelharcra, mozgékonyságra, kevesebb mana, ellenben több életerő… Nem rossz, bár én inkább maradok a jelenleginél.
- Szerintem jó kis cucc. Elég bónuszt ad, hogy átgondoljuk, akarunk-e még az alap osztályunkban maradni.
Raas már elhatározta, hogy az új városban marad, és segít mindenben amiben tud, helyét pedig most Muradin vette át a társaságban, aki láthatóan elégedetten simogatta a szakállát a 43. szint megszerzése után.
- Azért, még mindig én jártam a legjobban, újoncok. Ez a kis bónusz még segített is.
- Ennek örülök. Na és, mihez kezdesz most?
- Még kérdezed? Veletek tartok! Nem nekem való ez a hely, túl sok a víz!
- Azt hiszem, egyet értünk abban, hogy ennek örülünk, nem?
Mind egyöntetűen bólogattak erre, és Arma, aki nemrég megszerzett egy csomó bónuszpontot, most az egykezes és a lőfegyverre osztotta szét őket, a kardnak persze nagyobb arányban, hisz az volt az erőssége.
- Szóval váltasz? De a szárazföldön nem lesz nagy hasznod belőle.
- Ezt nem tudhatjuk. Az, hogy kalóz, még nem köti feltétlenül a vízhez. Ez főleg ügyességre alapozó osztály, mint a tolvaj, így még hasznos is lehet.
- Na, az már igaz.
A váltás éles volt. A sokkal könnyebb ruházat, amivel érkezett, egyértelműen megkönnyebbülés volt Armának is, aki csak a hecc kedvéért öltötte magára az új gúnyáját, egy vászoning, fölötte erős, vaskos, fekete bőrmellény, egy terebélyes vörös kabát, bőr lábszárvédőkkel megtámogatott vászonnadrág, és vasalt bőrcsizma. Az oldalán már a kis rúnakard lógott, az övébe tűzve pedig egy alap felszerelés, a kalózok híres flintás pisztolya.
- Egész jó.
- Na és? Ha ezt félretesszük, mi a következő terv?
Arma már erre a kérdésre is kész volt, és a már előttük fekvő térképen, ami csak ebben a városban volt megtalálható, rámutatott egy keskeny sávra, ami egyértelműen egy út volt.
- Ez az egyetlen út, ami innen egyértelműen elvezet, méghozzá kelet felé. Elhagyjuk a vízi utat, és a szárazföldön folytatjuk.
- A cél?
- Azt majd meglátjuk. Egyelőre holnap után indulunk. Ellenvetés?
Nem volt senkinek sem ellenvéleménye, így másnap még alaposan rápihentek, miközben mindenfélét cserélgettek egymás közt a többi játékossal, és harmadnap keltek útnak. A komppal ki a partra, a parton pedig alig néhány kilométer után meg is találták a kelet felé vezető utat, ami elég tisztán belátható volt, és kilométerekre el lehetett látni rajta.
- Indulás!
Arma kiadta a parancsot, és a csapat még egyszer utoljára hátranézett, hogy a távolban talán meglássanak valakit, mielőtt végleg elindultak volna. Persze Zakzatot és Lazgot nem láthatták, akik viszont szemmel kísérték, míg el nem tűntek a szemeik elől.
- Remélem legközelebb is sikerrel járnak.
- Az… Eddig jó munkát végeznek. Reméljük sikerül a tervük, és összegyűjtik a többi játékost, hogy együtt vonuljanak a játék fő-fő bossa ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bewitched 3.

"Randi" öt szólamban Hétfőn elég átlagos nap volt, és Takato életében igazából az egyedüli színes foltot az jeletette, hogy az ...